Matenrou Opera – A Hold Homokja
Üres hangzással szóródnak szét a szavak,
A te szavaid, melyeket szívedben őriztél.
Olyan vagyok, mint a homok: életem értelme az,
Hogy messzire repítsen a szél, csak az alakját hagyván maga mögött.
Szürkébe burkolózott a felhős, télközepi ég.
Azért lett ilyen mocskos, mert túl sok réteget pakoltak rá?
Épp olyan, mintha valaki megpróbáltam volna kifesteni a szívemet,
De egyre csak halmozta volna az ecsetvonásokat, s így kudarcot vallott.
Minden nap továbbra is csak így el fog haladni mellettem?
Még ha így is van, hagyom, hadd nőjön erősebbé, feléd…
Gyűlöletemet kontrollálva fogok együtt élni mély bánattal szívemben.
Még ha meg is próbálom összegyűjteni a szavak darabkáit
- Mik homokká váltak, ahogy hozzám vágtad őket -,
Kiszóródnak ujjaim közül…
Csak nekem fáj.
Csak én sírok.
Csak én vagyok egyedül.
Rád gondolok…
Legalább egy kis igazság volt abban, amit mondtál?
Mindennek végén már megkérdőjelezek mindent.
Bár tudni akartam, mi az igazság,
Most azt kívánom, bár ne akartam volna mindent tudni.
Meg akartalak védeni, ahogyan a meleg Hold is teszi.
De bizonyára számodra ezek az érzések is csak terhet jelentenek.
Gyűlöletemet kontrollálva fogok együtt élni mély bánattal szívemben.
Még ha meg is próbálom összegyűjteni a szavak darabkáit
- Mik homokká váltak, ahogy hozzám vágtad őket -,
Kiszóródnak ujjaim közül…
Bármily bosszantó is,
Könnyeket hullatok érted.
Hiányzol.
Üres hangzással szóródnak szét a szavak,
A te szavaid, melyeket szívemben őriztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése