LM.C - Engedd, hogy megőrüljek!
Nem megyek vissza többé!
Esküszöm, hogy szívem nem reszketett!
A lesújtó ösztönzés uszítássá válik.
Majd később gondolkozom, miért van ez így.
Azonnali életerő: BEKAPCS!
Így azért, hogy kényszerítőerő lehessek,
Az örök állandóság már nem érdekel.
Határán belül hívogat az a nap,
Mikor a Nap fagyossá válik.
Ma este nem korlátozzák
A Föld forgásának sebességét.
Ha mellettem állsz,
Többé nem lesznek félelmetes dolgok.
Még mindig nem tudom,
Képes leszek-a arra, hogy elérjem
Azt a messzi, ragyogó fényt;
Hogy áttörhessek a túloldalra
Egy kiterjedt táj gyűjtéseképp.
Akárhányszor csak azt gondolod,
Lépsz egyet előre, ezt mondod:
"Ahogy gondoltam... ez lehetetlen.";
Azért, mert emlékezeteddel
Tövig taposod a féket.
Úgy tűnik, az élet váratlanul rövid.
Jobb, ha a megevetlen dolgokra
Csak odavágsz egy mosolyt.
Azt mondom: "Merészen!"
De ők azt mondják:
"Várjunk csak..."
Mi a...
Mire jó a hezitálás?
Az előítéletekbe temetkezve...
Ne állj meg!
Ne maradj egy olyan helyen anélkül,
Hogy előtte alaposan megismernéd!
Félsz, hogy kinevetnek?
Ha elégedett vagy ezzel a hellyel,
Továbbra is fogd az ujjaidat és figyelj!
Ne téveszd szem elől, hogy bal fülemben
Milyen úton is ingáznak piercingjeim !
Egy ilyen, csillagok nélküli éjjel
Biztosan egy felszólítás arra, hogy kívánj valamit.
Fellángolás!
A páratlan mosoly tökéletessége indít el
Minden mocskos ütésrohamot.
Bár ez csak egy legenda,
A kicsorduló könnyek talán
A szivárvány fejévé változnak.
Sírj! Mosolyogj!
Engedd, hogy megőrüljek!
Változatlan;
Még ha valami történik is,
Mindig itt van egy hely számodra,
Ahol maradhatsz.
Még mindig nem tudom,
Képes leszek-a arra, hogy elérjem
Azt a messzi, ragyogó fényt;
Hogy áttörhessek a túloldalra
Egy olyan kiterjedt táj gyűjtéseképp,
Mit még soha nem láttam.
Bárhogyan is...
Anélkül, hogy észrevenném, felnőtté válsz majd,
Aki elfelejti, hogyan kell szivárványt rajzolni.
De ez nem baj!
Ne hezitálj; menj, és ismerd meg
A "mi jövőnket"!
