Kra – Hó, Hold, Virágok
Neked suttogtam, ki a Holdat tartotta karjaiban:
„Táncolni akarok veled a friss porhóban!”
A bennem lakozó egyetlen szeretetet odaadtam,
A bíborral átfestett havat a levegőbe szórtam.
Legyél a virág, melyet te is magadhoz vontál.
Virágzol, s körbevesznek az egyre erősebbé váló érzések.
Újra és újra…
Sírtam az éjjeli égbe, hogy annyira szerettelek,
Hogy veled a lelkem is elveszítettem.
Még akkor is énekelsz,
Mikor pirossá válik lélegzeted.
„Bár megjelennél az álmomban este…”
Utolsó évszakod már a végéhez ért majdnem,
Utolsó könnyeim összegyűlnek szememben.
Térjünk vissza ehhez a finom hóhoz!
Legyél a hó, melyet magadhoz vontál.
Szórd szét ezeket az egyre erősebbé váló érzéseket, táncolj vadul!
Miért özönlenek a könnyek,
S miért akarják, hogy ennek a fájdalomnak véget vessek?
Mosolyod most elhomályosul.
Ha én lehetnék a Hold, minek fénye beragyog téged,
Az éjjeli égbe szórnám a csillagokat s megkeresnélek.
Épp úgy, amennyire a testem is elveszett…
Legyél a hó, melyet magadhoz vontál.
Legyél a virág, amit az éjjeli égre pingáltál.
Megpróbálok közel lenni hozzád,
De eltűnsz szorításomból.
„Virágzik a hó.”
Újra és újra…
Az éjjeli égbe kiáltottam annak reményében,
Hogy hangom elér téged…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése