Matenrou Opera – Álszerető
Hányszor ismétlődött már meg?
S most újra, az én jól megszokott álszeretőm
Kiereszt magából egy szörnyű,
Szívembe markoló hangot,
Aztán eltűnik.
Nem fogok magamnak sem igaz szenvedélyt,
Sem őszinte szerelmet hazudni.
Nézlek, s te csak mész tovább rendületlenül,
Ahogyan közelebb jutunk az elkerülhetetlen halálhoz.
Elmerültem abban, hogy szeresselek.
Megragadtam kezed, szorosan tartottalak,
De újból elengedtelek, hogy megtalálhassam
Az igaz szenvedélyt és őszinte szerelmet.
Álszerető, kit egykor már elfelejtettem!
Csak egy sóhaj hagyja el ajkaidat!
Mielőtt észrevettem volna, hogy
Mindaz, amit magam mögött hagytam,
Az én gyerekes álszeretőm volt,
Ki olyan, mint egy csodálatos,
Ámbár hamu alkotta hegy,
Mi azt a látszatot keltette, hogy hó fedi.
Nem fogok magamnak sem igaz szenvedélyt,
Sem őszinte szerelmet hazudni.
Nézlek, s te csak mész tovább rendületlenül,
Ahogyan közelebb jutunk az elkerülhetetlen halálhoz.
Elmerültem abban, hogy szeresselek.
Megragadtam kezed, szorosan tartottalak,
De újból elengedtelek, hogy megtalálhassam
Az igaz szenvedélyt és őszinte szerelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése