the GazettE – Veszteség
Csak a fájdalom visszhangzik
Ebben a szobában.
Felnyitom szemem s rád nézek,
Rád, ki valahogy ismerősnek tűnik.
Vajon miért érzek nyugtalanságot szívemben?
Beszélsz, miközben megragadod kezem,
Miben már semmi érzés nem maradt.
Vajon hol van az az „én”, akit ismertél?
[Kérlek, szólíts meg…
Kérlek, szólíts meg…]
Válaszolnom kellene egy mosollyal
Magányos kérésedre?
[Kérlek, szólíts meg…
Kérlek, szólíts meg…]
Annyira félek attól, hogy megbántalak,
Hogy már az igazságot sem látom.
Még csak a könnyeid okára sem emlékszem.
Szívem még mindig ott akar lenni…
Felráztál engem,
S ez mostanra bőven elég.
Biztos vagyok benne,
Hogy nem a tegnap látott ég
Az egyetlen, ami hisz a jövőben.
Ködös eszméletemben
Látom a töredezett tükröződéseket
Kettőnk boldog árnyékáról,
S a hangot, mit mostanra
Elmostak a hullámok.
Úgy tűnt, mintha már annyitól is eltűnnének,
Hogy feléjük nyújtom kezem.
[Kérlek, szólíts meg…
Kérlek, szólíts meg…]
Válaszolnom kellene egy mosollyal
Magányos kérésedre?
[Kérlek, szólíts meg…
Kérlek, szólíts meg…]
Annyira félek attól, hogy megbántalak,
Hogy már semmit sem látok.
Nem emlékszem emlékeimre,
Miket apránként eltemettem.
Szívem még mindig ott akar lenni…
Felráztál engem,
S ez mostanra bőven elég.
Biztos vagyok benne,
Hogy nem a tegnap látott ég
Az egyetlen, ami hisz a jövőben.
Még ez az emlékezésre képtelen „én”
Is el fog tűnni,
Akkor is, ha én vagyok az egyetlen, aki megmaradt neked.
Vidd magaddal a jövőt, amint eltávozom.
Nem emlékszem nevedre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése