2012. február 29., szerda

#340 Subete-e - Mindenkinek

Alice Nine - Mindenkinek


Gyerekkorom óta nem tudom
Szeretni magam,
Így elfordultam a melegségtől.

Nagy kerülőt tettem, még
Akkor is, ha fájtak a sebeim.
Ujjbegyeim csordultig vannak hangokkal.

Azt mondják, már belekezdtek
A cselekménybe ezen a színpadon.
Nézd, szívem itt van!
Menjünk, tegyünk esetlen lépéseket!

Szinte kitódul hangszórómból egy szerelmes dal.
Talán nem valóságos,
Én mégis már-már nevetségesen
Torzítom el illúzióimat.
Az rendben van, ha összetörsz, aztán megerősödsz.

Még mindig szerelmes vagyok mindenbe,
Még ha úgy is tűnik,
Hogy megőrültem és zaklatott vagyok.
Úgy tűnik, hogy egyszerűen csak
Nem vagyok képes utálni ezt a világot,
Mit a te színeid varázsolnak el.

Amiket meg akarok védeni,
Pótolhatatlan dolgok.
Minél értékesebbek,
Annál jobban is fájnak, nemde?

Ha csak átölelhetném a hangod,
Nem lenne szükségem több dalra.

0, majd 1; épphogy csak
Összeadtuk őket.
Igen, váltsuk valóra,
Érezzük és ragaszkodjunk hozzá!

Még mindig szerelmes vagyok mindenbe,
Még ha azt is mondod, hogy ez megbízhatatlan.
Úgy tűnik, hogy egyszerűen csak
Nem vagyok képes utálni ezt a világot,
Mit a te színeid varázsolnak el.
Sőt mi több: soha nem fogok meginogni;
Mindig melletted leszek.

#339 little Fat Man boy - kis Kövér Férfi fiú

LM.C - kis Kövér Férfi fiú


Hé, tudod, az apukám nagyon menő!
Ezt gondoltam,
Mikor egy szupererőset tüsszentettem.
Elutazom Manhattenből, hát nem óriási?!
Északtól Délig mindenki koszossá válik.

Jól vagyok!
Meg fogom mutatni,
Hogy át tudok repülni az égen ejtőernyő nélkül!
Mert bátor fiú leszek,
Mert jól fogom csinálni.
Még ha messze is vagyunk egymástól,
Higgy bennem!

Apa megölel s azt mondja: "Istenem!"
Sír és nevet, mindenfélét tesz.
A bátyám elég duci - mindent lenyelt egyben,
És egy gombává változott.

Nem fogok sírni.
Ha összefirkálnák is az arcom,
Akkor is megmutatnám neked,
Hogy tudok nevetni.
Hallgatni fogok arra, amit mondasz,
Nem fogok hibázni.
Még ha messze is vagyunk egymástól,
Higgy bennem!

Az atyai szeretetért cserébe
Megajándékozlak majd magammal.
Vajon meglepődsz majd?
Át fogok törni a vattacukron,
Én leszek a Nap!
Beleugrok egy hatalmas makettbe.

Jól vagyok!
Meg fogom mutatni,
Hogy át tudok repülni az égen ejtőernyő nélkül!
Mert bátor fiú leszek,
Mert jól fogom csinálni.
Még ha messze is vagyunk egymástól,
Higgy bennem!

Az atyai szeretetért cserébe
Megajándékozlak majd magammal.
Vajon meglepődsz majd?
Át fogok törni a vattacukron,
Én leszek a Nap!

Most, hogy ezt átgondolom...
Kérnék tőled valamit, apa.
Nincs szükségem több testvérre.
Ne felejts el engem,
S azt akarom, hogy megígérd:
"Ma sütni fog a nap,
Ma sütni fog a nap."
Beleugrok egy hatalmas makettbe...



Jegyzetek:
A dal a második világháborúról szól, konkrétan arról az eseményről, mikor Amerika ledobta Japánra a két atombombát (Hiroshima, Nagasaki). A bombák neve 'little boy' (kisfiú) és 'fat man' (kövér férfi) volt, ez megmagyarázza a címet is.
A dal az egyik bomba szemszögéből íródott.

#338 Nemureru Yoru - Egy éjjel, mikor mindenki képes álomba merülni

Matenrou Opera - Egy éjjel, mikor mindenki képes álomba merülni


A szél keresztülfúj kifáradt testeden.
Kedves szavakká válik, mik az éjjelért kiáltanak.

Talán végül képes leszel álomba merülni.
Éjszaka meleg van.
A hajszolt idők pillanatai
Véget érnek számunkra,
A halált vágyókra,
És még azokra is,
Kik most épp gondolnak valakire.

Ne esdekelj értem, azért,
Ki jól ismeri a bánatot.
Aludj értem, azért,
Ki jól ismeri a szenvedést.
Az éjjel közrefogja a világot,
Közrefog mindent érted.
Hagyd meg ezt nekem,
Mert neked mindent megbocsátok.

Az ablakban világít a lámpa fénye,
Ragyog az út, mi hazavezet.
Menj haza, hisz vannak,
Akik várnak rád!

Valahogy próbálj meg világodra tekinteni,
Valahogy próbálj meg átnézni egy személy mosolyán.

Akkor is, ha a számodra fontos dolgok
Hordozását hátadon folytattad,
Állítsd meg lábaidat,
Miket csak vonszolsz magad után!
Nem akarod elveszíteni őket...

Ne esdekelj értem, azért,
Ki jól ismeri a bánatot.
Aludj értem, azért,
Ki jól ismeri a szenvedést.
Az éjjel közrefogja a világot,
Közrefog mindent érted.
Hagyd meg ezt nekem,
Mert neked mindent megbocsátok.

#337 Moonlight - Holdfény

Plastic Tree - Holdfény



A vég egy ilyesmi este volt:
"Egy nap majd újra látjuk egymást." - mondtuk.
Mindketten hazudtunk.
Nem érzem úgy, hogy most újra látni akarlak,
De sokat gondolok rád.
Az éjjeli ég az univerzum egy része,
Képletesen szólva egy elérhetetlen terület.
Ami felemelkedett, az a fogyó hold volt.
Ami felemelkedett, az én voltam, ahogyan sírni kezdtem.

Mivel félek attól, hogy megsebeznek,
Nem fogok semmi olyat tenni, amivel bánthatlak téged.
Ne is említsük a mi önközpontú vitánkat.
Téged támadni maga a képtelenség.
Talán mindketten hajlamosak voltunk arra,
Hogy egy műanyag, formálható kapcsolattal rendelkezzünk.
Én még mindig szeretlek téged,
S úgy érzem, egy lyuk van a szívemben.

Folyton megnyitom és bezárom
Telefonom e-mail fiókját, *1
Alkalmanként megerősítem a múltat ujjbegyeimmel.
Mikor kaptam ezt az üzenetet?
Szerelmes szavak...
Emlékképeim ezekről már elenyésztek.

Ha ugyanaz a hold,
Ha ugyanaz a dolog
Megvilágította volna szívem mélyét...
Egy másodperc, egy tizedmásodperc
Is távolabbinak tűnik, mint az,
Hogy visszatérjek hozzád.
Ne tűnj el, ne tűnj el!
Ha felszálltam volna a fénybe,
Mi úgy fest, mint egy kijárat,
Akkor biztosan azt érezném,
Hogy képes vagyok újra látni téged.
Holdfény...

Minden szándékom megvan arra,
Hogy megértsem a tényt:
A valóság megváltozhat.
Úgy tűnik, az érzések nem szűnnek meg...
És mindennek ellenére nem úgy tűnik,
Mintha a jövőben egyáltalán újra lennének.
Ahogy beérkező üzeneteimet szortíroztam,
Egy felkérést olvastam a maradék törlésére:
"Az összes üzenetet el fogja veszteni.
Biztosan el akarja törölni mindet?"

A csillagok túl fényesen ragyognak
És én úgy érzem, számuk elsöpör engem.
Miért kell elkezdenem felejteni annak ellenére,
Hogy úgy dalolom nevedet, mintha egy bűbáj lenne?

Nem számít mikor, vagy hogy hol vagyok,
Még ha rád is gondolok, nem segít;
Teljesen el vagyunk választva egymástól.
Bárki és mindenki elment,
Csak a mágia maradt meg.
Ne fordulj el, ne nézz félre!
Az álmok útvesztője elfogott engem.
Amikor megtorpanok,
Úgy érzem, mintha érted kiáltanék,
Holdfény...

A szél, a város, az eső,
A virágok, az idő...
Fütyülnek, hintáznak, leesnek,
Örvénylenek és megállnak.
Az álom, a szín,
A láz, a szenvedély...
Nem bírom elviselni a tényt,
Hogy ez mind már csak a múlté,
Hogy elhomályosulnak, elhidegülnek.

Ki nem állhatom,
Ki nem állhatom,
Ki nem állhatom...

Ha ugyanaz, ugyanaz a hold
Fényt derítene a mellkasomban honoló ürességre...
Egy másodperc, egy tizedmásodperc
Is távolabbinak tűnik, mint az,
Hogy visszatérjek hozzád.
Ne tűnj el, ne tűnj el!
Ha felszálltam volna a fénybe,
Mi úgy fest, mint egy kijárat,
Akkor biztosan azt érezném,
Hogy képes vagyok újra látni téged.
Holdfény...

Végtelenül ismétlődnek az éjjelek,
A hold fényt derít
A mellkasomban honoló ürességre...
Keresem a hangod,
A sötétben megbúvó árnyékod.
Egy olyan ígéretben bízok,
Amit magam sem tudok betartani...
Üldözlek téged.
Most pedig kettőnket összeköt a holdfény...




Jegyzetek:
*1: "Folyton megnyitom és bezárom / Telefonom e-mail fiókját": Japánban nincs SMS, ott a mobiltelefonoknak külön e-mail címe van, arra lehet üzenetet küldeni.

#336 Sanatorium - Szanatórium

Plastic Tree - Szanatórium



Anélkül, hogy észrevettem volna,
Jelentéktelen lázzal, de szerelmünk haldoklik.
Bezártam szívem kapuját.
Különböző éneim szertefoszlanak mellkasomban.
Ha elégetném mindet egy tiltott játékkal,
Akkor a magány egy gyönyörű színné változna.

A megállíthatatlan felvétel
Egyre csak forog.
A tű hegye egy emlék:
Örömteli, fájdalmas; hasonlít egy bűbájra.
Hány centiméter választ még el
A követhetetlen időtől?

Összekulcsolt ujjaink szétválnak,
Mintha búcsút intenének egymásnak.
Még akkor is, ha elveszett nevedet mondtam,
A végén úgysem tudunk visszatérni
Abba a világba, ahol azelőtt voltunk.

Édes hulladékokat hordoz a szél,
Mik nem bírnak egyhelyben maradni.
Ha felszedjük őket és kirakósjátékot készítünk belőlük,
Akkor a mi szerelmünk is egy
Csodálatos dologgá fog változni.

Megannyiszor találkoztunk a fények sűrűjében.
Csak ne veszítsd el összeillő szavainkat...!
Hány fényév választ még el
A helytől, ahol találkozhatnánk?

Szédülök; az álombeli virág szirmait bontja.
Épp olyan, mint amikor én búcsúzkodom.
Morajlás.
Sehova nem tudok menni, ha szívem lakat alatt van.
Ez olyan, mintha azt néznénk,
Hogyan száradnak el egy csokor virágai
Egytől egyig.
Észlelek mindent, mit nem tudok érezni.
Kicsordulnak szememből a hőn áhított könnyek.

Hazudtam Istennek, és cserébe mit kaptam?
Az ujjaink szétválásakor keletkezett résben
A múlt egy napja rejtőzik.

Összekulcsolt ujjaink szétválnak,
Mintha búcsút intenének egymásnak.
Még akkor is, ha elveszett nevedet mondtam,
A végén úgysem tudunk visszatérni
Abba a világba, ahol azelőtt voltunk.

Felébredek; az álom virágai széthullanak.
Még ha a bánat halkan be is mocskolódik,
Szanatórium...
Morajlás.
Elzárom szívem, hogy ne tudjon elmenni innen.
Ami nem tud sehova sem menni, az az én szívem.
Te, ki bennem éltél, mosolyogsz.

Szanatórium, szanatórium, szanatórium...