#253 Mou Hitori No Hanayome - Ő már valaki más menyasszonya

Matenrou Opera - Ő már valaki más menyasszonya



Láttam, ahogy a tiszta, fehér fényesség
Hirtelen másfelé irányult,
De ebben a szívben a könnyek
Még mindig kitartóan áramlanak.

Ennek az alakzatnak a végén,
Ebben a díszteremben
Mintha kibontakozott volna a boldogság.
Mosolygok, akkor is, ha kínomban teszem,
Amikor meglátom a fogadalmat követő csókot.

Nem élek teljes életet,
Amit normálisnak lehetne nevezni... ugye?

Most áldó tapsvihar ragyog rajtuk.
Az emberek, akiket a szeretteimnek neveztem,
Mind szélesen mosolyognak.

Azok a szavak, az a ház, és az a hely...
Még akkor is, ha ez mind él emlékeimben a mai napig,
Te akkor sem vagy ott.

Egészen tegnapig csak sírtam és sírtam,
De kérlek, engedd, hogy elfelejtsem szerelmem
Aziránt a személy iránt...

Itt vagyok, a helyen, ahova igazán tartozom.
Mindig is azt gondoltam,
Hogy ez a dolog értékesebb, mint bármi más,
És ennek ellenére...
Most rajtuk ragyog az áldó tapsvihar.
Az emberek, akiket a szeretteimnek neveztem,
Boldognak tűnnek, mind szélesen mosolyognak.

Te vagy minden emlékem...

Jegyzetek:

A címről
Nyugodtan szóljatok, ha ez így nem korrekt, mert a szavakat egyenként fordítottam le a címben egy japán-magyar szótár segítségével, így ezt sikerült kiraknom belőle. Kérlek, szóljatok, ha hibás!

#252 Vision - Látomás

Girugämesh - Látomás



Ez a hely fehér, szögletes...
Milyen vakító! Lehunyom szemem.
Miért...?
Bemocskoltam magam.
Eldobtam büszkeségem, megfeszültem,
Hogy halljak valamit ebben a kiszáradt testben.
Most csak az eső fog esni - nyugtalankodom.

Nem tudom, de azt hiszem, igen; talán...
Micsoda földi örömök...
Már minden túl késő - átmosták az agyam.

Ez a hely fehér, szögletes...
Milyen vakító!
Lehunyom szemem, összevonom szemöldököm.
Elindulok utánad, futok, egyre csak rohanok.

Miért van ilyen csend?
Teljesen el voltam zárva.
Téged hívlak - miért vagyunk még mindig szétszakítva?
Szakítsd el a láncot, törj ki ebből
Az egyre csak zsugorodó szobából!
El kell szabadulnom!
Nem adom fel, majd én megmutatom!

Nem tudom, de azt hiszem, igen; talán...
Micsoda földi örömök...
Már minden túl késő - átmosták az agyam.
Nem tudom, de azt hiszem, igen; talán...
Csalások építették fel minden ösztönöm.

Miért van ilyen csend?
Teljesen el voltam zárva.
Téged hívlak - miért vagyunk még mindig szétszakítva?
Szakítsd el a láncot, törj ki ebből
Az egyre csak zsugorodó szobából!
El kell szabadulnom!
Nem adom fel, majd én megmutatom, egészen addig,
Míg el nem érem az igazi helyem!

#251 THE TRUE MURDEROUS INTENT - Az igazi gyilkos szándék

The GazettE - Az igazi gyilkos szándék



Megérinti a lelket...
Ez a hely egyre torzabb és torzabb.
Lehetetlen igazságok
Illenek össze számos hazugsággal.
Ez a gyilkos szándék fojtogat;
Nem tudom fékezni magam.

Harmadszori hányás után
Egyszerűen csak szét kellett volna morzsolnom
Azt a bűnt puszta kezeimmel.
"Az igazság túl felszínes."
Egy pióca suttog a füledbe;
Számtalan áldozat,
Jövőbeli áldozat...
Szorosan tartom ezt a srácot,
Ez aztán a gyilkos szándék...

PUSZTÍTS!
Add a fejed!
Őrült, dagadt vezér.
Nem bocsátok meg neked.
PUSZTÍTS!
Add a fejed!

Ne érj hozzám,
Ne érj hozzám!
Nem tudom fékezni magam többé.
Halj meg értem és minden áldozatért
Utoljára!
Élősködő féreg...
Kapj el, ha tudsz!

A kiokádott igazság felszíne alatt
Fülig érő szájjal vigyorogtam.
Mióta ez az egész túlontúl szép,
Már nem undorodom annyira.
Ez az egész már megint feldühít
Itt, az elmémben...

Ne érj hozzám,
Ne érj hozzám!
Nem tudom fékezni magam többé.
Halj meg értem és minden áldozatért,
Utoljára!

Ez a rosszindulat sosem fog alábbhagyni...
Legközelebb kinek a szobája lesz?
Halj meg értem és minden áldozatért
Utoljára!
Élősködő féreg...
Kapj el, ha tudsz!

#250 Rain Delay - Aszály

-OZ- - Aszály



Egy apró bólintás és mosoly kíséretében
Hazudtál nekem;
Az az egyetlen beígért felhő szakadatlanul
Ontotta könnyeit szemeim előtt.

Érzéseim még mindig téged követnek,
És ha ez a szerelem szakadó esővé is válik,
Oly sok sornyi szóban áztatott át csendesen az idő.
Bámultam az elszigetelt eget, szemhéjaim felduzzadtak,
Epedezve beteljesületlen, irántad való érzéseim után.
Ez még nem a vég, így minden áldott percben kereslek téged.
Ahogy kutatni kezdelek, egyre távolabbinak tűnsz.
Egy nap, egy nap visszatér majd minden szó;
Zárva volt a száj, ami továbbítaná azokat.

Hadd halljam ezt legközelebb az eső után!
Hadd halljam ezt a legközelebbi boldog napon!

Érzéseim még mindig téged követnek,
És ha ez a szerelem szakadó esővé is válik,
Ez még nem a vég, így minden áldott percben kereslek téged.
Ahogy kutatni kezdelek, egyre távolabbinak tűnsz.
Oly sok sornyi szóban áztatott át csendesen az idő.

Érzéseim még mindig téged követnek,
És ha ez a szerelem szakadó esővé is válik,
Oly sok sornyi szóban áztatott át csendesen az idő.
Bámultam az elszigetelt eget, szemhéjaim felduzzadtak,
Epedezve beteljesületlen, irántad való érzéseim után.
Ez még nem a vég, így minden áldott percben kereslek téged.
Ahogy kutatni kezdelek, egyre távolabbinak tűnsz.
Egy nap, egy nap visszatér majd minden szó;
Zárva volt a száj, ami továbbítaná azokat.

Jegyzetek

A címről
A 'rain delay'-nek nem pontosan az a jelentése, amit én feltüntettem, mert az aszályra van egy speckó szó, a 'drought', de mivel a 'delay' szó a késést/késleltetést jelenti, bátorkodtam nem azt írni címnek, hogy 'Késik az eső', mert.. legalább egy kicsit legyen magyarosabb. (:

#249 Shunsetsu no Koro - A szomorú diplomaosztó napja

The GazettE - A szomorú diplomaosztó napja



[A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja...]

"Még mindig hideg egy kicsit, nem?" - kérdezted
Tőlem sálba burkolózott arccal.
Kissé átfagyva beszéltél emlékeidről és a jövődről,
Ahogyan mellettem álltál.
Minden csak úgy mellékesen történt.
Én - szokásosan - azon a három éven gondolkoztam,
De mikor megláttam fontosságukat és mulandóságukat,
Magányosságom terjedni kezdett.

Egy gondolat rólad,
Egy fellobbanás rólad...
Én pedig elrejtettem kezeimet,
Mivel nem fogták a tiédet.
Még a tapasztalat útja is oly távolinak tűnik,
Pedig elvártam magamtól, hogy végigsétáljak rajta.

[A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja...]

Megfordultál és mosolygtál,
Én pedig bolondoztam körülötted,
Utánozni próbáltalak.
Mindig a gyengédség ellentéte
Vett körül minket, s egyre csak ismétlődött.
Erősen kívántam annak a napnak,
Hogy mikor kinyitom azt a fotóalbumot,
Soha többé ne árasszon el a nosztalgia.
Elég volt egyetlen egy oldal emlékeimből,
Hogy szívem zokogni kezdjen.

Észrevettem alakod,
Mi egy kicsit magasabb volt, mint azelőtt,
Kicsit magasabb, mint általában.
Egy picit tovább maradtam, mielőtt hazamentem
Szokásos útvonalamon.
Belefáradtam a bámészkodásba...
Egy gondolat rólad,
Egy fellobbanás rólad...
Egy másik gondolat...
De egyik sem ért el téged.
Számtalan év telt el fiatalságomból
Csupa kínos napokkal.

Soha, soha nem változok,
Mert így, itt állni örökké olyan jó!
Legalább te vagy nekem...
Ezt sosem fogom elfelejteni,
Még akkor sem, ha emlékeim
Töredékei el is szomorítanak.

A búcsúzás napja márciusban jött el,
Mikor tavaszihópelyhek kezdtek virágozni.
Olyan sok "Viszlát!" lett felejthetetlen emlék!
Egy gondolat rólad,
Egy fellobbanás rólad,
És az út, ahol veled sétáltam.
Sosem voltam képes elmondani neked:
"Mindig is szerettelek!"

Rájöttem, hogy van valami, ami sosem változik.
Akárhányszor csak visszaemlékszem,
Szívem érted vágyakozik.
Itt vagy, ha kinyitom a fotóalbumom...

Egy kép a diplomaosztóról,
Mit a virágzó tavaszi havazáskor készült.
Még mindig fiatalságunk napjaiban élünk,
Én pedig úrrá leszek mosolyodon,
Ami soha nem fog elhalványulni.

[A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja;
A szomorú diplomaosztó napja...]

Jegyzetek:

A címről
A cím angolul eredetileg az, hogy 'the day of blue graduation". Én kapásból 'szomorú'-nak fordítottam a 'kék' szót, de ez szerintem jelentheti magát a színt is, amit a diplomaosztókon hordanak a diákok, de nem igazán vagyok képben, hogy hol milyen színű talárt öltenek magukra, pláne Japánban. Ezért, mivel maga a szöveg sem csattan ki a vidámságtól - ahogyan azt már a GazettE-től megszokhattuk -, maradtam annál a verziónál, amiben biztos vagyok. (:

#248 Hiai to Melancholy - Bánat és búskomorság

Matenrou Opera - Bánat és búskomorság



Rejtsd el szemeid,
Rejtsd el arcod és sétálj,
Sétálj tovább!
Minden bizonnyal azt sem tudod többé,
Hogy mennyire nem vagy önmagad...

Bocsáss meg kezelhetően
Többször és még többször,
Így nem veszel a semmibe,
Így igaz hangod sem tűnik el.

Hívj csak, hívj csak
A borúban, mikor fáj!
Mondd "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg!"

Mutasd könnyeid!

Rossz lyukba került a gomb;
Ez is egy kis idő volt, amíg hibáztál.
Hogy szembenézzünk egymással,
Állj meg!
Jó lenne, ha egyszer is kedves lennél önmagadhoz.

Bocsáss meg kezelhetően
Többször és még többször,
Így nem veszel a semmibe,
Így igaz hangod sem tűnik el.

Hívj csak, hívj csak
A borúban, mikor fáj!
Mondd "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg!"

Az eredmény továbbra is változott;
Biztos, hogy az tett téged magányossá,
Hogy elrejtetted azt az eredményt...
Fedd fel magad, sikíts
Élj csak úgy,
Mintha az egész világ elfelejtett volna.

Emeld fel kapzsiságod hangját,
Mutasd meg a világnak!

Az eredmény továbbra is változott;
Biztos, hogy az tett téged magányossá,
Hogy elrejtetted azt az eredményt...
Fedd fel magad, sikíts
Élj csak úgy,
Mintha az egész világ elfelejtett volna.

Nem akarok félni a rendszer határától,
A forgó fogaskerék erkölcsétől.
Az a részed, mit hagysz ragyogni,
Egy olyan valami, amit mindig tudsz teljesíteni.
Tartsd meg változatlan szívedet.

[Hívj csak, hívj csak
A borúban, mikor fáj!
Mondd "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg!"
Hívj csak, hívj csak
A borúban, mikor fáj!
Mondd "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg, tarts meg!"
Mondd ezt: "Tarts meg!"]

#247 Faust

Matenrou Opera - Faust



A sötétségben, ahol még fény sosem járt,
Lebeg, lebeg... táncol egy hang.
Az a fantom maga a valóság, valóság,
Én magamban mégis inkább csak illúziónak hívom.

Az a hívó hang olyan édes!
Nedves nyelvével kígyózik testemen.
A múltba zuhanok, fellépek Isten ellen;
S kidobom majd messzire a jövőt.

Ha kezem meg tudja ragadni a tiédet,
Akkor ezek a fülek képesek lesznek
Még egyszer figyelni a hangodra.
Az sem számítana, ha felajánlottam volna életem...
Szerelmem, ha vennél még egy mély lélegzetet a kedvemért,
Átadnám majd testem a sötétség csábításának.

Kedvességbe burkolózva éreztem a melegséget,
Gyengédségbe burkolózva akarom itthagyni ezt a világot.

Ha kezem meg tudja ragadni a tiédet,
Akkor ezek a fülek képesek lesznek
Még egyszer figyelni a hangodra.
Az sem számítana, ha felajánlottam volna életem...
Szerelmem, ha vennél még egy mély lélegzetet a kedvemért,
Átadnám majd testem a sötétség csábításának.

Visszatérek abba az időbe,
S engedd meg, hogy téged is lássalak!
Csak még egy kis időt hagy töltsek el veled,
Élve...

Jegyzetek:

A címről
A 'Faust' egy opera Goethe tollából, szerintem említés szintjén mindannyian hallottatok már róla.
"Ez egy doktor története, Faust doktoré, aki mágiával is foglalkozott, és egy nap egyezséget kötött az ördöggel, hogy halála után átengedi a lelkét neki, ha addig akad az életében egy olyan pillanat, amikor valóban boldognak és elégedettnek érzi magát." Erre utal is a dalszövegben ez a részlet: "A múltba zuhanok, fellépek Isten ellen; S kidobom majd messzire a jövőt."

#246 Ruri Shoku de Egaku Niji - Közeledés az azúrkék szivárvány felé

Matenrou Opera - Közeledés az azúrkék szivárvány felé



Zafírkékbe rajzolt szivárvány...!

A sikolyok még mindig közel vannak,
Érzem őket környezetemben.
Két részre szabdalnak,
Sosem fognak elhagyni.

Az én véget nem érő kívánságaim...

Melegséged, mi megmaradt kezeimben,
Lassan elhalványult.
Mikor ezt észrevettem, felsírtam.

El akarok tűnni, most rögtön!

Megismétlem csökkenő,
Fel-felbukkanó lélegzeteimet.
Akárhányszor csak elkezdek felfelé mászni,
Inamba száll a bátorság.

Hordozom fájdalmaim...
Elvesztem bátorságom, hogy tekintetem a magasba emelve
Kutassak egy kar után, mi magához szorítana.
Kérlek, válaszolj nekem változatlan hangoddal,
És a szavakkal, mik annyira különböznek attól,
Mik az én emlékeimben élnek.

Még ahhoz sincs bátorságom,
Hogy rápillantsak a világosság útjára.
Kinyújtottam karomat, de te engedtél a szorításon,
Hogy megbizonyosodjak arról;
Együtt húzzuk-vonjuk magunkat
Akkor is, ha kezem nem éri el a tiédet.

#245 Tiwiligh Parade - Alkonyati Pompa

Matenrou Opera - Alkonyati Pompa



Láttuk a messze lemenő nap fényét,
S a kiterjedt épületekét is.
Mindenhol az eszembe jut...
Hány ember fog emlékezni a mai napfényre?

Elégek, porrá leszek,
Kinyújtom a kezem,
Mígnem elérem, mígnem elérem
Azokat a dolgokat, amiket most látok.

Élni fogok és sikítani ezzel a testtel;
Folytatni fogom az élet fájdalmának kikiabálását.

Az álmok, miket elképzeltem,
Együtt változnak az idővel, s körbefognak.
Nem a halál a kívánságom,
És nem is az elfutás.
Amit kívánok, az innentől fog valóra válni.

Mit kívánok, amíg csak élek?
Magam sem tudom.
Az igazság az, hogy én csak egy okot akarok.

Világosság tölti ki az egész eget,
S ragyogóan táncol rajta.
Képtelen vagyok lélegezni
Ebben a nagy tömegben,
Kik folytatják a mozgást előre.
Elfojtott érzelmeim most túláradnak,
Megőrülök; az a néhány, kevéske
Reményem is könnyé válik,
Saját utat készítve arra,
Hogy a gyűlölet dagálya átjárjon rajta.

Összehasonlítom mellkasom fájdalmát
Sebeim súlyosságával,
Visszatartom szívemet, hisz az már kész elfutni.
A csengés a fülemben sosem marad abba;
Eltörli a nevető hangokat ebben a városban.

Elégek, porrá leszek,
Kinyújtom a kezem,
Mígnem elérem, mígnem elérem
Azokat a dolgokat, amiket most látok.

Élni fogok és sikítani ezzel a testtel;
Folytatni fogom az élet fájdalmának kikiabálását.

#244 Alkaloid Showcase - Nitrogén a díszdobozban

Matenrou Opera - Nitrogén a díszdobozban



Egy hófödte utcán gyűjtöm össze a fényeket,
Amiket emberek kívánságai festenek meg.
Lélegzetem fehérsége el fog söpörni minden
Világosságot, mik szemeim előtt rajzolódtak ki.

Kívánságom hangja és helye
Ez a kis lélegzet az, itt és most!
Felemelem hangom, kitépem szívemet,
S mindent kiszedek belőle.

Azok a megkülönböztethetetlen arcok
Ugyanolyan hangot s nevetést engednek ki magukból.

Lélegezz, lélegezz, lélegezz;
Hangod szomszédos az enyémmel.

Emlékszem az élet fájdalmára.
Mást sem tudtam tenni, csak bántani azt a testet.
Egyedül sírsz, miközben gyötrődsz.
Kivilágítom ezt a véget nem érő utcát,
Léted bizonyságául egy sikoly szolgál.

Hisz' én lettem életed értelme...

Még ha azok a megkülönböztethetetlen arcok
Ontják is a könnyeket erre a dallamra,
Mosolygó arcodat - mi retteg a fénytől -,
Még látszólagosan sem veszi észre senki sem.

Hisz' én lettem életed értelme...
Éneklek, s reménykedem,
Hogy ennek a testnek minden porcikája
Tovább fog játszani egy dalt.

Jegyzetek:

A címről
Szerintem mindenki nagyot nézett, mikor meglátta a cím fordítását, de! Megmagyarázom ;D
Alkaloid: nitrogéntartalmú, bázisos jellegű természetes ill. szintetikusan előállított vegyület -> innen jött a nitrogén!
Showcase = díszdoboz, vagy igeként: bemutatni; de itt a főnevet láttam helyénvalónak.