#233 Anomie - Anómia

Matenrou Opera - Anómia



Lobogtasd a zászlót!

Még csak most, nem akkor mikor megszülettél,
Most veszed észre ebben a keringő világban,
Hogy nincs szabadság.
Képes vagy mindent lenyelni,
Mindig a járt úton mész.
Hányszor mondtad már, hogy "Igen, igen!" ?!

Szerezz szabadságot!
Engedd ki a hangod, mik eltűntek pár szóért!
Engedd ki az igazi hangod!
Úgy kéne ezt tenned, mintha te is igazán akarnád!
Fogd be a szád!
Ne nézz másfelé, csak előre! Fuss!
Lélegezz, mintha még semminek sem lenne vége!

Ne fogadj el valamit csak azért,
Hogy megvédd saját magad.
Szavakkal próbálsz eldönteni mindent,
Szavakkal, amiket mások mondtak ki.
Mi uralkodunk!
Mi uralkodunk minden felett!
Húzd fel azt a lobogót, lengesd!
Gyerünk, állj fel, állj fel!

Szerezz szabadságot!
Engedd ki a hangod, mik eltűntek pár szóért!
Engedd ki az igazi hangod!
Úgy kéne ezt tenned, mintha te is igazán akarnád!

Szemeid eltemettettek ebben a városban,
Ahol már az ég is eltűnőben van.
Belebetegedtem az emberekbe...
Nem tudom se eltörölni, se együtt élni vele.
Hagyom zengeni kedvenc dallamodat,
Az élet hangjának bömbölését ebbe a világba.

Figyelj!
Hé, figyelj apró szívdobbanásaidra!
Együtt sír a te erőtlen hangoddal...

Szerezz szabadságot!
Engedd ki a hangod, mik eltűntek pár szóért!
Engedd ki az igazi hangod!
Úgy kéne ezt tenned, mintha te is igazán akarnád!
Fogd be a szád!
Ne nézz másfelé, csak előre! Fuss!
Lélegezz, mintha még semminek sem lenne vége!
Meg tudjuk csinálni!

Szemeid eltemettettek ebben a városban,
Ahol már az ég is eltűnőben van.
Belebetegedtem az emberekbe...
Nem tudom se eltörölni, se együtt élni vele.
Hagyom zengeni kedvenc dallamodat,
Az élet hangjának bömbölését ebbe a világba.

Ne feledd őszinte, tiszta szívedet,
Ne hagyd magad mögött, ébredj fel végre!
Ne feledd el többé az igaz fényességet,
S azt, hogy vannak emberek, kik gondolnak rád!
Rád, arra az emberre, aki valójában vagy.

Mi mind megváltoztatjuk a világot!

Jegyzetek:

A címről
Anómia: az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat. A normális viselkedés érvényét veszti, a szabályokat tömegesen nem tartják be vagy kijátsszák.
Na, ez teljesen passzol a dalszöveghez, ami a dallal együtt örökre belopta magát a szívembe.

#232 Last Game - Végső játszma

Matenrou Opera - Végső játszma



Ajkaidon egyre csak halmozódnak
A kiszínezett szavak,
De hiába; nem fognak beléd táplálni
Egy szerelmes érzést sem...
Térdeimre zuhanok - szeretem hallgatni a lihegést.
Ne nézz rám azokkal a szemekkel,
Mik úgyis mindjárt eltűnnek a semmibe!

Foglalkozz velem, csábíts el!
Zárd markodba minden hazugságod,
Hisz úgyis csak annyid maradt.
Fújj rám egy leheletnyi bánatot,
Rám, a testemre, mi olyan száraz,
Mint a rohadó csontok...

Még mindig képtelen vagyok bármit is tenni.
Gyújts tüzet a fejemben!
Micsoda mérgező gaia...
Egyre szebbé és szebbé foglak változtatni.

Rejtsd el azt a nyílt sebet,
Ne várj semmiféle kedves hangra!

Nézz rám még nedves szemeiddel!
Szívem legmélyén szörnyen értékes
Annak az időnek hatása,
Mikor kapcsolatba kerültem veled...
Ismételjük meg!
Foglalkozz velem, tegyél még többet,
Ahogy csak akarod!
Ölelj át szorosan azokkal a karokkal!

Még akkor is, ha nem szeretlek,
Akárhányszor karjaim közt tartalak,
Békét érzek elmémben,
S nem akarom, hogy elmenj.

Ajkaidon egyre csak halmozódnak
A kiszínezett szavak,
De hiába; nem fognak beléd táplálni
Egy szerelmes érzést sem...
Térdeimre zuhanok - szeretem hallgatni a lihegést,
Ami most épp olyan, mint ez.

Hagyd, hogy többet halljak
A hangból, ami elérte a csúcsot!
Egymásba fonódott ujjaink igenis akarják egymást,
Nem tudnak elválni egymástól!
Engedem, hogy testem izzadtan csúszkáljon,
S egyre többször fogok rád nézni kedves szemekkel.

Foglalkozz velem, csábíts el!
Zárd markodba minden hazugságod,
Hisz úgyis csak annyid maradt.
Fújj rám egy leheletnyi bánatot,
Rám, a testemre, mi olyan száraz,
Mint a rohadó csontok...

#231 Tenjou e no Kakehashi wo - Híd a Mennyországba

Matenrou Opera - Híd a Mennyországba



Elhalványulnak a színek;
Elvesztem világosságomat.
Miért élek még mindig ebben
Az elenyésző világban...?

A hűvös hajnal eljövetelével
Már tudom, hogy újra eljön a reggel.
Mióta csak élek,
Emlékeim csak veled vannak tele.

Aah~
Könnyekben török ki, mikor felfogom,
Hogy nem láthatlak többet.
Aah~
Valóban... tényleg mindig rám néztél,
Egyedül rám!

Magányos lépteim visszhangzanak a járdán,
Meggyújtott cigarettám füstje
Eltűnik a tél illatával.

Ha még egy kicsit, csak még egy kicsit
Érettebb lettem volna...!
Bár már rájöttem, hogy csak magamra számíthatok,
A napok, amiken annyit agyaltam,
Folytatódnak az örökkévalóságig.
Mégis... túl hamar értek célhoz.

Aah~
Könnyekben török ki, mikor felfogom,
Hogy nem láthatlak többet.
Aah~
Valóban... tényleg mindig rám néztél,
Egyedül rám!

Persze, hogy te sem tudsz aludni.
Valószínűleg épp olyan magányosnak érzed magad,
Mint én.
Kérlek, várj még egy kicsit tovább,
Míg elmegyek érted!

#230 Eve - Előest

Matenrou Opera - Előest



Ez a test erősen arányos
A növekvő vággyal,
Mint egy fügefalevélbe burkolózott előest.
Egy kis szégyenlőséggel és kísértéssel
Játszol velem, hogy kielégülhess.

Ez a kapzsiság hangja,
A vágy láncolata;
Érezd!

Továbbra is akarom!
Ez a megtévesztő kígyó hibája lenne?
Ha el tudtam volna kobozni,
Ha képes lettem volna rá,
Nem tűnnél el ilyen könnyen a fejemből!
Bár így legalább megértem,
Miért nem kellene kinyújtanom kezeimet.

Ez a kapzsiság hangja,
A vágy láncolata;
Érezd!
1... 2... 3... 4...
Kiégés!

Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
S nem marad más, csak a szomorúság.
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Ismered ezt a fajta magányt, mi teljesen körbevesz?

Olyan finom volt annak a bőrnek melegsége,
Mit megérintettem...!
Elrejtem bezárt szívem ebben az ürességben,
Amivel örökké kapcsolatban állok, s amitől függök.

Azt kívánom, hogy legyek szeretve!
Azt kívánom, hogy szeressek!
Kinyújtom ezeket a kezeket, boldogságot keresek.
Még ha úgy is születtem meg, ahogyan én akartam,
Nem tudtam úgy élni, ahogyan én akartam.
Már tudom, mennyire tökéletlen vagyok.

Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
S nem marad más, csak a szomorúság.
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Ismered ezt a fajta magányt, mi teljesen körbevesz?

#229 Vinushka

Dir en Grey - Vinushka



Kicserélem gondolataim a homályéval,
Visszatartom lélegzetem.
Áhh, ez csak egy üres burok.
Ez lenne az, ahol minden véget ér?
Éget az árnyék.
Áhh, én csak továbbra is felejteni akarok!
Dobd be vágyaid egy hangyabolyba!
Gyerünk!
Mindaz, amit tenned kell, csupán annyi,
Hogy megint újjászüless.

Hagyd aludni a holnapot,
S meglátod, béke fog költözni szívedbe.
Érezd magad szabadnak,
Indulj útnak borotvaéles érzéseiddel.
Még ha torzult állapotban is,
De van valami kis mentséged arra, hogy élsz.
Kihívom a könnyekig kényeztető holnapot.

Még a Dogra Magrát is belenevelték... *1
Ez a cél fájdalma, és az egyetlen személyiséged.
Mintha még azokat a színes szemeket is feldíszítették volna...
Nem akarom többet látni őket.
Vajon a képmutatás majd magától odamegy,
És elviszi magával?
Vörösen izzik egy színpad az éjjel...
A következőket annak a feltörekvő főszereplőnek ajánlom.
Ez az, ahol az igazság él.

Megcsalhatatlan szívem kis csücske azt mondja:
"Még mindig itt akarok lenni."
Kinek ne tudnánk megbocsátani?
Hagyom, hogy hallják hideg hangom, esküszöm!

A karmával fogok járni.
Sikítok ezzel a hús-vér testtel,
Ami elválasztja a mennyet és a poklot.
Kivésem a büntetésem...
Mi lesz mentségem a létezésemre, ha
Fenyítésem eltűnik a széllel?

"Csak bámultam a fémylő Holdat,
Elég sokáig ahhoz, hogy megunjam a Vajrát. *2
Még csak farkasemberré sem tudok válni!
Ez az egész csak annyira elég,
Hogy megőrítsen a sötétség.
Ki akarom szívni azt a nyakat...
Ez mind a maradványok üressége.
Nem fogom hagyni, hogy aludj!
Ints búcsút a kornak,
Mikor csak figyelemre vágysz.
Úgy tűnik, mintha kezdenél te is megőrülni."

Mindenki ki akarja nyújtani a karját,
Hogy elérhesse a boldogságot,
De az a vége, hogy szörnyekké válnak,
Kik a sötétségben hazudoznak.
A vég már elközelgett az élethez is.
Inkább visszamászok majd az anyaméhbe,
És szépen lassan megrohadok.
Akárhányszor ez megtörténik,
Szétporlad az arcod.

Senki nem akarja a fültépő igazságot hallani,
Még az elnyomottak sem.
Ellensúlyozd bűneidet és hagyd,
Hogy az élet véget érjen.

Ez az antitézis üressége, *3
Ezzé válik a fulladozó és síró föld.
Temesd el a csontokat ugyanazon a földön,
Hisz már így is teljesen belemerült a tételekbe.
Nehezedjen válladra a depresszió terhe!
Az az energikus tsunami messze visz engem,
S én csak tűröm keserű könnyekkel.
Nem tudom megérteni a dolgok értékét,
Azt a sor tetemet a 13 lépcső tetején. *4
Nézed az embereket, milyen barátságossá lesznek,
S közben még tapsolnak is.
Ez az egész lányos gondolatokkal keveredik,
Így bánt meg olyan könnyen másokat.
Így látni téged mindennél rosszabb...

Vérfröccsenés,
Alapösztönök tolongása...
Beszéljünk a halálról!

A karmával fogok járni.
Sikítok ezzel a hús-vér testtel,
Ami elválasztja a mennyet és a poklot.
Kivésem a büntetésem...
Mi lesz mentségem a létezésemre, ha
Fenyítésem eltűnik a széllel?

Senki nem akarja a fültépő igazságot hallani,
Még az elnyomottak sem.
Ellensúlyozd bűneidet és hagyd,
Hogy az élet véget érjen.

Bűn, hogy élnem kell,
Mert én magam vagyok az ördög...?

Jegyzetek:
*1: Dogra Magra: ez egy könyv és egy film. Detektívregény, de emellett az egyik legnagyobb egzisztencialista mű a XX. században.
*2: Vajra: ez egy szanszkrit szó, ami egyaránt jelenti a villámlást és a gyémántot is. Anyagját tekintve ez egy szertartáshoz szükséges tárgy, egy kis fém fegyver, ami egy gyémánt természetét, jellemét szimbolizálja. (Bármilyen anyagot el tud vágni, csak saját magát nem.)
*3: Antitézis: klasszikus retorika gondolatalakzata; két ellentétes jelentésű szó, szócsoport, mondat vagy szövegegység szembeállítása valamely nyelvi-logikai egységen belül. Az elrendezés (dispozíció) során poláris alakzatok jönnek létre az egymással egyenrangú tagok szembeállításával.
*4: 13 lépcső: a múltban, mielőtt egy halálraítélt börtöntöltelék meghalt, fel kellett másznia 13 lépcsőfokon.

#228 Number Six - A hatos szám

alice nine. - A hatos szám



Nem baj, ha lassan sétálgatsz,
Nem baj, ha kicsit ügyetlen vagy,
Most csak énekelni akarok veled!
Ez egy kis dal neked.

Mindig látom, akármikor.
Félek a veszekedéseinktől.
Nézd, milyen vakító az ég!
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Sebekbe burkolózva kerestem egyedül
Azt a kék madarat.

Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!

Egy nap észrevettem, hogy az eddig megélt napjaim
Tettek azzá, aki ma is vagyok,
Egészen addig, amíg nem ragadok meg valamit.
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Elhozom magunknak, elhozom magunknak
A Vénuszt, amit mindig annyira néztél.
Nyújtsd csak ki a kezed!

Ha felébredek ebből az álomból,
Miről fogok beszélni?
Minden szó a miénk.
Ha összetöröm az órát és kinyitom
A kis dobozkáját,
A szavak egészen hajnalhasadásig özönlenek.

Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!

Még ha a kivirágzott virág elhervad is,
Még ha az a hallgatag papagáj csendben is marad,
Biztos vagyok benne, hogy valahol mindannyian mosolyognak.
Éppen ezért nem baj, ha nem vetemedsz a lehetetlenre.
Én itt várok rád.
Lassacskán, de biztosan.

Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!

Együtt, amíg csak képes leszek mosolyogni veled,
A hatodik számot fogom énekelni.

#227 Loveless - Szerelemmentes

Lc5 - Szerelemmentes



Idősebb voltál, mint én;
Nem voltam túl gyerekes?
Nem volt olyan hely,
Amit otthonnak nevezhettem volna.
Nem voltam okos; sokkal inkább ügyetlen.
Eltávolodtam tőled, és te nem állítottál meg.

Egyedül érzem magam.
Látni akarlak, hallani a hangod!
Szorosan tartom a telefont,
Szorosan tartom magam azokhoz az érzésekhez.
Megpróbáltam élni anélkül,
Hogy megértsem, mi az a szerelem.

Legutóbb, mikor azt a férifas öltönyt viseltem,
Engem választottál.
Hallottam, hogy azt mondod, milyen jól áll nekem.
Ami abban a kirakatban tükröződött,
Nem volt más, mint az én nyomorult valóm.
Nem vagy többet mellettem...

Ez fáj, s olyan szomorú...
Meg akarlak érinteni,
De már nem is emlékszem rád.
Önző vagy, mégis szeretlek.
Azok a tréfás napok sosem fognak eltűnni.

Átöleltél azon a napon, mikor azt mondtad:
"Nem foglak elhagyni.",
Most mégsem vagy mellettem,
S nem is leszel soha többé.

Egyedül érzem magam.
Látni akarlak, hallani a hangod!
Szorosan tartom a telefont,
Szorosan tartom magam azokhoz az érzésekhez.
Megpróbáltam élni anélkül,
Hogy megértsem, mi az a szerelem.

Örökké ezt az álmot fogom nézni,
Ami sosem volt valóságos.
Még ha minden el is tűnik,
Semmi sem fog történni.
Én csak néztelek téged azokon a vidám napokon...

#226 Rusty Nail - Rozsdás szög

X-Japan - Rozsdás szög



Bámulom a rózsát,
Mit memóriám egyes darabkáiból festettem.
Elrejtem meg-megszakadt emlékeim
Változatlan álmaimban.
Oh, micsoda rozsdás szög...

Ha engedem, hogy áramoljanak könnyeim,
Talán képes lennék arra is, hogy elfelejtselek.
Csak meséld el az életem, bárhol is járjak!
Könnyeimben sosem fogom látni a holnapot.

Elfeledtem a hétvégi sebeket,
Még az elhaladó idő is árnyékot vetett rá;
Áthatolnak szívemen.
Oh, micsoda rozsdás szög...

Ha engedem, hogy áramoljanak könnyeim,
Talán képes lennék arra is, hogy elfelejtselek.
Egy gyönyörű szín alvó rózsája elhalványult,
De még mindig virágzott szívedben.

Mikor mosolygó arcod életre kel,
Az éj is tükröződne szemeidben,
De csak egy fényes álmot enged át.
Mész és találkozol minden nap,
Elfelejtve a magányt is.
Könnyeiddel árnyékoltad be vöröslő csuklódat...
Véget ér az éj.

Elmém ajtaja megrázkódik, ha bezárom;
Elrejti meg-megszakadt emlékeim kék ajkaimon.
Oh, micsoda rozsdás szög...

Ha engedem, hogy áramoljanak könnyeim,
Talán képes lennék arra is, hogy elfelejtselek.
Csak meséld el az életem, bárhol is járjak!
Könnyeimben sosem fogom látni a holnapot.

Összetörted fájó szívemet...
De még most sem tudlak elfelejteni.

#225 Liar - Hazug

ONE OK ROCK - Hazug



Mit akarsz tőlem?!
Legalább engedd meg, hogy levegőt vegyek.
Mit akarsz látni?! Ami itt van a szemeid előtt?
Miben akarsz hinni?! Ezzel semmit sem intézel el...
Tartsd magad a szavaidhoz.
Ez nem jó...

Mik a követeléseid?
Mit képzelsz, mégis hogy kerülsz ki ebből?
Vagy ez, vagy az?
Még mindig nem értem, mi ez az egész;
Egyszerűen csak nem tudom.
Mellettem vagy, velem együtt nevetsz...

Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Mégis mit képzelsz, hogy tudnál nélkülem élni?!
Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Már azt sem tudod, mi az igaz,
S mi a hazugság, jól mondom?

Ez biztosan egy álom, amit látok.
Olyan, mintha megint déjá vu-m lenne...
Annyira erősen próbáltalak megismerni,
Megismerni a belsődet, lelkedet.
Szemeidbe nézek, hogy érezzek bármit is.
Azt kívánom, hogy át tudjak törni hozzád,
De ez csupán egy reménytelen álom.
Olyan hideg minden...
Mellettem vagy, velem együtt mosolyogsz...

Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Ez is, és ezzel együtt minden nem más,
Mint egy nagy hazugság.
Elég már!
Fáradt vagyok, belefáradtam!
Mégis mit képzelsz, hogy tudnál nélkülem élni?!

Nincs hátra semmi,
Amiért vérünket onthatnánk.
A szívem nem képes ezt tovább elviselni.

Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Mégis mit képzelsz, hogy tudnál nélkülem élni?!
Hé, te hazug!
Oh yeaaaah, te hazug!
Tudnál mondani egyetlen egy okot,
Amiért itt kéne maradnom?

#224 Last Word - Az utolsó szó

Rentrer en Soi - Az utolsó szó



Körülölel a Nap és Hold temetése;
Remeg az ezüst napsugár.

Az az ima még
A mulandóságot is magához húzza.
Ez az a fajta magány, amit nem tudok szavakba önteni.
Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet, nemhogy még megérintselek...

Nem tudom eltörölni emlékeimet,
Amiket mi ketten halmoztunk fel.

Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet,
Bánatom egyre csak nő.

Miért hatol át ilyen mélyen mosolyod elmémen?
Anélkül, hogy észrevettem volna, túlcsordultak könnyeim.

Az idő kegyetlenül bejelentette, hogy mindennek vége.
Fáj a szívem, elsüllyed a magányban.

Elveszek...
Még az életem értelmét is elvesztem.
Elveszek...
Még a hitemet is.

Soha többé nem jön el a holnap.

#223 Kamikaze

D'espairsRay - Kamikaze



A hatalmas sötétség eltompítja az ösztönöket;
A bátor ember vére sikert ér el.

Még, még...
Még magasabban akarok repülni,
Még úgy is, hogy közben
Tovább folytatom harcom.

Elmegyek...
Mindig mindenkiből egy végtelen szélvihar kerekedik,
Mind el akarják hagyni az új szándékot.
Testük is el fog tűnni,
De eldöntötték, hogy nem fordítanak hátat.

Kelj fel, kedvesem!
Hogy néz ki egy hazugság,
S mit ragad meg az a kéz?
A világ hordoz mindent az áldozatok felett.

Még, még...
Repülni akarok még!
Biztosan találkozunk majd,
Puszta véletlenségből.

Elmegyek...
Mindig mindenkiből egy végtelen szélvihar kerekedik.
Most csak szeretni akarlak...!
Minden és bármi úgy néz ki, mint egy hazugság,
De tovább a kedvedért tovább hiszek.

Elmegyek...
Mindig mindenkiből egy végtelen szélvihar kerekedik.
Most csak szeretni akarlak...!
Minden és bármi úgy néz ki, mint egy hazugság,
De tovább a kedvedért tovább hiszek.

Imádkozom... s elmegyek.

#222 Vegas

ScReW - Vegas



Elfelejtesz aludni, épp úgy,
Ahogyan az örökmozgó város arany ragyogását
Is elfeledted, pedig mindig láttad őket.
Ha egyszer majd virágozni fognak a világ határai,
Akkor jön el az álmok és a szenvedély játéka.
Én vagyok a [9732], győztem!
Te meg csak a [4321], vesztes!
Épp úgy változom, ahogyan a szél iránya.
Vajon vesztesz, vagy épp győzöl?

A halál képtelen a változásra...
Ha egyszer majd virágozni fognak az éj határai,
Minden dicsőség helye romba dől.
Én vagyok a [9732], győztem!
Te meg csak a [4321], vesztes!
Én irányítom a jó szerencsét.
Vajon vesztesz, vagy épp győzöl?

Erősen megragadtam a kockákat,
Készen állok a fogadásra.
Mindent, vagy semmit?!
Mindent!

Az a rossz természetű istennő most
Mosolyog ezen a forró, ragyogó estén.
Úgy tűnik, hogy egy elért cél olyan,
Mint egy pillanatnyi álom.
Még nincs vége a mának!

Elfelejtesz aludni, épp úgy,
Ahogyan az örökmozgó város arany ragyogását
Is elfeledted, pedig mindig láttad őket.
Ha egyszer majd virágozni fognak a világ határai,
Akkor jön el az álmok és a szenvedély játéka.
Én vagyok a [9732], győztem!
Te meg csak a [4321], vesztes!
Épp úgy változom, ahogyan a szél iránya.

Tegnap és ma, válogatás és hit, dönts most!
Mindent, vagy semmit?!
Mindent!

A cica, ki egy angyal bőrébe bújt,
Most ott táncol a véget érő télben
Eltaszítva magától a fagyos éjszakát.
Szemeim arra koncentrálnak,
Hogy elpusztítam a bizonyítékot.
Úgy tűnik, hogy egy elért cél olyan,
Mint egy pillanatnyi álom.

Ezt most annak a rossz természetű istennőnek...
>Egy istennővel játszom!<>Egy angyallal játszom!<
Szétsztott irigység pásztázza a világot.

#221 Drain Away - Elszívás

Dir en Grey - Elszívás



Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.

Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.

Belemerültem az éjszakába
A koranyílott virágú cseresznyefák alatt.
Majd mikor megláttam őt,
Ugyanolyan hűvös volt,
Ugyanolyan határozottan állt;
De ez csak egy régi, öreg népmese.
Akkor még olyan kedves volt, olyan szép!
De az arca mégis szomorúnak tűnt.
Függönyként használva hosszú haját
Elrejtette könnyeit.

Ez a hely veled együtt mindig visszatükröződik,
Még ha a színek nem is pont ugyanolyanok.
Te, ki belül most üres és színtelen vagy, és
Monokróm sebeid ebben a gyönyörű,
Kék égben csupán egy darabjaira hullott álom töredékei.
A bűnök olyan dolgok, amikre csak egy futó pillantást vetettem
Egy tavaszi éjjelen, mikor maga a züllöttség zengett énekeket.

Ez csak egy fesztiválbeli bódé...

Láttam, ahogy ájultan aludtál az alkonyatban.
Az emberek késztetésére képtelen vagy bármit is tenni,
Csak hatalmas könnycseppeid virágoznak.

Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.

Amögött a bódé mögött akkor éjjel minden ragyogott,
Éppen ott, a virágzó cseresznyefák alatt.
Most hagyd, hogy eltűnjenek sebeid, csak most!
Hisz eddig mindig is a kabátujjadban rejtegetted őket.

Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.

#220 Destiny -The Lovers- - Végzet -Szerelmesek-

Versailles - Végzet -Szerelmesek-



Az eső még szívemet is eláztatta;
Visszhangzanak lépteim.
Egyetlen gyámoltalan rózsaszál díszíti
A városnak épp ezt a sarkát.

A némaságba fulladtam,
A némaságba, ami nem más,
Mint egy üvegszobor sóhajának dala.
Ha megérinted, darabjaira hullik;
Sosem tér vissza hozzád.

Szerelmem, még ha
Nem is találkozunk soha többé,
Én leszek az, ki ismeri fájdalmadat,
Mit én okoztam neked kezeimmel.

Az idő haladni kezdett,
Mint az üvegszobor könnyeinek dala.
Még a törött tükörben is
Látom fekete-fehér képedet.

Elrejtem majd sebekkel barázdált szívemet,
Nincs értelme tovább keresnem a szerelmet.
Átölelem szívemet, hisz már haldoklásnak indult.

Kérlek, ne hagyj egyedül!
Azt akarom, hogy mellettem nevess,
Míg eljő a hajnal.

Emlékszem a régi napokra...
Nézzünk szembe közelgő elválásunkkal!
Nem számít, milyen végtelen szenvedésünk;
Még mindig van valamink, mit át tudunk karolni.

Szerelmem, még ha
Nem is találkozunk soha többé,
Meg akarlak ragadni erősen kezeimmel.
Ez az igazi melegség, miről
Korábban még csak nem is tudtam.

Minden napnak világos jövőt kéne hoznia,
Nem kétséget a múltból.
Én végzetem, szerelmem!
Maradj velem,
Míg eljő a halál.

#219 Pledge - Ígéret

The GazettE - Ígéret



Csak akkor észleltem, hogy megbántottalak,
Miután megtettem.
Csak számláltam a hibáidat, bűneidet,
Holott inkább csak rád kellett volna néznem.

Napjainkat apró hazugságok fedték be,
Ez annyit tesz,
Hogy valótlan dolgokkal harcoltunk.
Szívünk tudja, mit jelent elveszteni egymást;
Ez a második tél még mindig
Sziklaszilárdan áll...

Elveszettnek érzed magad,
Mert nem látod a holnapot.
Felemelted hangod, sírtál.
Anélkül, hogy képes lettem volna
Szavakat találni, letöröltem könnyeid.

A napokban körülvett a magány,
Teljesen belénk ivódott.
Megint csak megértést kerestünk...
Érzem újra, a szívem mélyén.

Nem hazudtam, mikor azt mondtam,
"Érzem az örökkévalóságot!"
Mindenképp melletted maradok.

Nincs szükségem többé a "Szeretlek!"-re,
Csak akkor, ha örökké mellettem maradnál.
Azt akarom, hogy összetörj engem
Fáradt hangoddal, zokogás közepette.

Az elejétől a végéig minden szó neked szólt,
Hogy ne engedd el kezeimet.
Közös álmunk, mi mindig mellettünk állt,
Most mindkettőnket elmosott.

Azok az apró hazugságok megváltoznak,
Szertefoszlanak a fehér levegőben, mit kifújsz.
Emlékezni fogunk, mit jelent elveszteni egymást,
Nem számít, hányszor jut eszünkbe.
Szívembe döftél...

Itthagyom ezt a "Viszlát!"-ot
És tovább megyek.
Nem foglak még egyszer elveszíteni.

Meggyőzzük magunkat szerelmünkről;
Mindkettőnknek látnia kellett már a bánatot.
Még akkor is, ha holnapra köddé válunk,
Akkor is éljen az egyezségünk, hogy
Sosem sírunk többet.

Egy nap majd két olyan emberré válunk,
Akik váltakoznak, mint az évszakok.
Még ha lesznek olyan éjjelek,
Mikor úgy érzed, megfagysz a bánatban,
Emlékezz, hogy egy mély álomban
Semmi nem ér véget.