the GazettE – Átalakítás
Mióta nézel így engem?
Mióta vagyunk így szétesve…?
Sír a tovatűnő évszak,
Bús lépteim elmosódnak.
Elmossa őket a hideg eső,
Mi továbbra is csak úgy ömlik az égből
- minden szó nélkül.
Mondd, eső, mitévő legyek?
Mert nem tudom, mit is tegyek.
Mondd, eső, merre menjek?
Vagyok, aki vagyok,
Egy figura egyedül; milyen csapzott…
Azt gondoltam, szembenéztem veled,
Hogy gondolataimat szavakba tettem,
S így valami megváltozna.
Akkoriban még csak nem is gondoltam arra,
Hogy nem leszek egykönnyen túl rajtad.
Mert mindig olyan őszinte voltam veled!
Megpróbáltál kedvesnek lenni,
S észrevétlenséget tettetni?
Mindig olyan gyengéden bántasz,
Nem mondod szívemnek: „Más utat válassz!”
Mondd, eső, mitévő legyek?
Mert nem tudom, mit is tegyek.
Válaszolj, eső! Ugye véget kell, hogy érjen?
Ezen a szinten talán már összetörök éppen…
Nem arról van szó, hogy mindig elfordítottam tekintetem,
Ha személyiségedben valami hozzám nem illőt leltem.
Minden egyes alkalommal fájdalommal járt,
Mikor szívem a köztünk levő óriási űrt betölteni próbált.
Nem kell, hogy hangosan kiejtsd;
Ha csak elengeded kezem,
Semmit sem kérdezvén tőled majd én kijelentem…
Nem fogok hazudni s azt mondani: „Egyesüljünk mosolyokban!”
Felejtsd el a könnyeim, jól van…?
Mert mindig olyan őszinte voltam veled!
A holnap felhőssé vált,
Szemem esőt egyáltalán nem lát.
Esőt, mi elmoshatná a fel nem száradó bánatot,
S az emlékeket, miktől szabadulni nem tudok.
Így hát semmi sem jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése