Antic Café – Utazás
Észre sem vettem, hogy felnőttem.
Ignoráltam a nehézségeket körülöttem,
Szabadon éltem.
Sosem babusgattak igazán, ezért zavarban voltam.
Mit csinálsz most? Jól vagy?
Az utolsó mosoly, amivel megajándékoztál,
Egy fényképről néz vissza rám.
Miközben mindent elmosott a szemét,
Én, ki közben annyit változtam, csak figyeltem.
Féltem szavakba önteni, mit éreztem,
És azt is megbántam, hogy embernek születtem.
Mindig, mikor tekintetem az érettségis fotóra vetődött,
Úgy gondoltam, most azt az egyetlenegy szót végre kibököm.
Fájdalmas; mindig ott van nyitva az a könyv…
Újra eljött idén a tavasz, az emlékek megrohamoztak.
Úgy éltem, hogy érzésekbe és emlékekbe kapaszkodtam.
Arra gondoltam, milyen kényelmes is volt,
Mikor körülöttünk csak a móka honolt.
Mennyi érzelem fog egymásra épülni?
Senki sem tudhatja, mennyi fog még egymásra szállni.
Elveszve úszik szívemben az együtt töltött idők boldogsága,
S a bánat, melyet akkor észleltem, mikor útjaink különváltak.
Mindig is aggasztott és azt álmodtam,
Ugyanazon a keménycukorka körül forogtam.
Miután vettem egy mély lélegzetet, s azt mondtam:
„Találkozni akarok veled!”, könnyeim kibuggyantak.
Ne érj véget, álom! Találkozni akarok veled!
Találkozni akarok veled, még ebben a percben.
Elveszve úszik szívemben az együtt töltött idők boldogsága,
S a bánat, melyet akkor észleltem, mikor útjaink különváltak.
Szívem elveszett részében… (Kedvellek!)
Mindig, mikor tekintetem az érettségis fotóra vetődött,
Úgy gondoltam, most azt az egyetlenegy szót végre kibököm.
Fájdalmas; mindig ott van nyitva az a könyv…
Még ha utolsó szavaim el sem értek téged,
Hallani akartam felőled,
Akkor is, ha minden csak hazugság volt.
Érzéseim mindig ugyanolyanok lesznek,
Ahogyan akkor a szívemben égtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése