Sadie - Néma Előest
Féltem a magánytól, annyira, hogy még arra sem voltam képes, hogy megtudjam kilétedet.
Integet a példakép, ami azt mutatja, hogy képtelen vagyok megragadni kezed.
Könnyem színei, mik örrökévalóak a folytonos esőben
Az ablakon kívül kutatnak - átfedő valóság.
Ez egy elkülönítés lenne a szükségességtől? Nem valami egybeeső...
A hangom nem ér el téged, még akkor sem, ha vissza akar térni.
Hátat fordítok az igazságnak és szavaimmal magamra erőszakolok egy mosolyt.
Nincs válasz, sem bármi más.
Könnyek között ordítok, az elérhetetlen emlékeim összetörnek.
Kérlek, vedd észre önpusztításom és esküdj összegyűlt könnyeimre!
"Nekem nem kell bizonytalan szerelem, sem bánat" - csaknem megfulladok az iróniában.
Elrejtem valós szándékaimat.
A dolgok, amikkel a legtöbbet foglalkoztam olyan könnyen kicsúsztak kezeim közül, olyan könnyen eltűntek...
Legmélyebb vágyaim éjjelén is képes voltam virágozni a magányomban.
Magányossá váltam azáltal, hogy egyszerűen mindenemet elvesztettem.
Nem tudom a saját gyengeségembe fordítani magam, vagyis megértem, hogy nem tudok meghalni.
Kérem, valaki árulja már el, mi az élet értelme?!
Egyedül az eső hangja visszhangzik ebben a nagy nyugalomban,
Ígéretünk másik fele éjfélkor lejárt.
Legmélyebb kétségeim éjjelén is képes volt szavaimmal virágozni a magányomban
Nincs válasz, sem bármi más.
Nem tudok visszajönni, soha többé...
Ég áldjon, szerelmem!
Féltem a magánytól, annyira, hogy még arra sem voltam képes, hogy megtudjam kilétedet.
Integet a példakép, ami azt mutatja, hogy képtelen vagyok megragadni kezed.
Könnyem színei, mik örrökévalóak a folytonos esőben
Az ablakon kívül kutatnak - átfedő valóság.
Ez egy elkülönítés lenne a szükségességtől? Nem valami egybeeső...
A hangom nem ér el téged, még akkor sem, ha vissza akar térni.
Hátat fordítok az igazságnak és szavaimmal magamra erőszakolok egy mosolyt.
Nincs válasz, sem bármi más.
Könnyek között ordítok, az elérhetetlen emlékeim összetörnek.
Kérlek, vedd észre önpusztításom és esküdj összegyűlt könnyeimre!
"Nekem nem kell bizonytalan szerelem, sem bánat" - csaknem megfulladok az iróniában.
Elrejtem valós szándékaimat.
A dolgok, amikkel a legtöbbet foglalkoztam olyan könnyen kicsúsztak kezeim közül, olyan könnyen eltűntek...
Legmélyebb vágyaim éjjelén is képes voltam virágozni a magányomban.
Magányossá váltam azáltal, hogy egyszerűen mindenemet elvesztettem.
Nem tudom a saját gyengeségembe fordítani magam, vagyis megértem, hogy nem tudok meghalni.
Kérem, valaki árulja már el, mi az élet értelme?!
Egyedül az eső hangja visszhangzik ebben a nagy nyugalomban,
Ígéretünk másik fele éjfélkor lejárt.
Legmélyebb kétségeim éjjelén is képes volt szavaimmal virágozni a magányomban
Nincs válasz, sem bármi más.
Nem tudok visszajönni, soha többé...
Ég áldjon, szerelmem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése