#31 Kare Uta - Egy Átkozott Vers

The GazettE - Egy Átkozott Vers

Egy vers a szívemben üres volt,
Nem kerestem értelmét.
Ha visszanézek,
Semmi nincs mögöttem.

Ahogyan az idő halad,
Úgy fog a dalom is elenyészni, mint egy virág.
Semmissé lett dalomnak nem kellene még mindig visszhangoznia!
Egy átkozott vers...

Keresem a múltat,
Elkülönült lesz tőlem.
Azt hittem, megértettem,
Miért fáj még mindig?
Még mindig hallom füleimben a csilingelést...
Semmi nem változott azóta.
Meddig fog még visszhangozni?!

Még akkor is, ha semmi sem változott,
És akkor is, ha többet várok, mint azelőtt,
Ez különös.
Fokozatosan eltávolodik tőlem,
Nem tudom elérni.
Ugyanannak a magánynak kéne lennie,
Mit keresek még mindig?
Nem is tudom többé...
De észleltem, hogy már eltávolodtam.
Észleltem saját gyengeségem.
Ha visszanéztem,
Teljesen zárkózottnak láttam magam.

Ki nem állhatom, ha szomorú vagyok!
Dalaimban egy hazugság sincs, csakúgy, mint kicsorduló könnyeimben.
Nem tudok beszélni, ha vidám vagyok.
Csak énekelni tudok, így a dalom olyan, mint mosolyom költeménye.

Az erőszak és reszketés nem hagy alább,
Lélegzésem megszakadt,
Megfagyott a helyemen.
Egyezik az idővel,
Mikor nem volt semmim,
Nem akartam visszamenni
Azokra a hideg napokra.

Álmaimban, mik gyerekkorom óta üldöznek,
Egyszerre csak egyet lépek, még mindig csak egyet.
Támogatjuk egymást,
Együtt nevetünk,
Sírunk és bántjuk a másikat.
Sétáljunk együtt álmunk közös színeiben!

Az egyetlen, aki megmutatta nekem a fájdalmat, elviselhetetlen volt.
Az egyetlen, aki támogatott, ha gyenge voltam és hitt bennem
Nem tudom megfelelő szavakkal kimondani, de
Itt akarok maradni addig,
Míg hangom semmissé válik.

Ki nem állhatom, ha szomorú vagyok!
Dalaimban egy hazugság sincs, csakúgy, mint kicsorduló könnyeimben.
Nem tudok beszélni, ha vidám vagyok.
Csak énekelni tudok, így a dalom olyan, mint mosolyom költeménye.