Phantasmagoria - Eltűnés...
Nem felejtettem el azokat a csodálatos emlékeket és álmokat,
Tétovázásra bírtak az emberek érzései.
A csend ott kígyózik, a fény felé kezdett tartani.
Lélegzetem nem idéz elő mást, csak ébredést.
Éjszakák, mikor csak a magányt éreztem fokozatosan váltakozó sorsomból.
Nyíló virágokat láttam egy szomorú álomban.
Minden a mai nap világához volt kötve?
Egy olyan helyre akarok leszállni, ahol még van remény.
A megszakított idő még mindig áll, cselekedni kezdtem hívó hangomon keresztül.
Lehunyom szemeim és arra a napra gondolok...
Azt akarom, hogy azok a fények csak érted égjenek, csak még egyszer!
Csak ennyit kérek.
A könnyszínű ábrándkép, ami pont egy éve sötétlett a ködben...
Az igazi önmagam nem ismeri saját célját, de az emlékek helyén újrakezdek majd mindent.
Megtiltott dolog élni, amíg minden körülfogja ezt a törött világot.
Egy "túlvilági" őrület.
Éjszakák, mikor csak a magányt éreztem fokozatosan váltakozó sorsomból.
Nyíló virágokat láttam egy szomorú álomban.
Minden a mai nap világához volt kötve?
Egy olyan helyre akarok leszállni, ahol még van remény.
Talán nincs semmi okom arra, hogy itt legyek,
De tudom már, mi életem értelme.
A mosolyok és sóhajok nem halványulnak el, ahhoz túl mély a kötelék...
De egyszer mindennek vége lesz, az idő eltűnik...
Nem felejtettem el azokat a csodálatos emlékeket és álmokat,
Tétovázásra bírtak az emberek érzései.
A csend ott kígyózik, a fény felé kezdett tartani.
Lélegzetem nem idéz elő mást, csak ébredést.
Éjszakák, mikor csak a magányt éreztem fokozatosan váltakozó sorsomból.
Nyíló virágokat láttam egy szomorú álomban.
Minden a mai nap világához volt kötve?
Egy olyan helyre akarok leszállni, ahol még van remény.
A megszakított idő még mindig áll, cselekedni kezdtem hívó hangomon keresztül.
Lehunyom szemeim és arra a napra gondolok...
Azt akarom, hogy azok a fények csak érted égjenek, csak még egyszer!
Csak ennyit kérek.
A könnyszínű ábrándkép, ami pont egy éve sötétlett a ködben...
Az igazi önmagam nem ismeri saját célját, de az emlékek helyén újrakezdek majd mindent.
Megtiltott dolog élni, amíg minden körülfogja ezt a törött világot.
Egy "túlvilági" őrület.
Éjszakák, mikor csak a magányt éreztem fokozatosan váltakozó sorsomból.
Nyíló virágokat láttam egy szomorú álomban.
Minden a mai nap világához volt kötve?
Egy olyan helyre akarok leszállni, ahol még van remény.
Talán nincs semmi okom arra, hogy itt legyek,
De tudom már, mi életem értelme.
A mosolyok és sóhajok nem halványulnak el, ahhoz túl mély a kötelék...
De egyszer mindennek vége lesz, az idő eltűnik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése