Kagrra, - Sikítás
Fújja a szél, megállok s
Az árnyékban süllyedő lábnyom felé fordulok,
Nyugodtan felé nyúlok.
Egy sóhaj hagyja el ajkaimat, amint a jövőre gondolok.
Mikor a felhőtlen, kék égbe sikítottam, a régi énem nevetett.
Álmaim messziek, nagyon messziek; ködössé váltak.
Most megragadom őket, és a mennybe küldöm hangomat.
A kőtörmelék tetején csak úgy remegtek ajkaim.
Lesben áll a ragyogó fény, és ha lehunyom szemem,
A sötétség kiterjed előttem, mint a csillogó fény.
Ismertem a virágot, ami az út szélén nyerte életét.
Tisztán emlékszem arra is, hogy eltaposták.
Álmaim messziek, nagyon messziek; ködössé váltak.
Sikítok, a mennybe küldöm hangomat.
Ez a "sikítás" most kinyúl a villámok felett.
Elhalad az idő mellett határtalanul és erőteljesen,
Lerombolja azt az égig érő falat.
Mikor a felhőtlen, kék égbe sikítottam, a régi énem nevetett.
Álmaim messziek, nagyon messziek; ködössé váltak.
Most megragadom őket, és a mennybe küldöm hangomat.
Fújja a szél, megállok s
Az árnyékban süllyedő lábnyom felé fordulok,
Nyugodtan felé nyúlok.
Egy sóhaj hagyja el ajkaimat, amint a jövőre gondolok.
Mikor a felhőtlen, kék égbe sikítottam, a régi énem nevetett.
Álmaim messziek, nagyon messziek; ködössé váltak.
Most megragadom őket, és a mennybe küldöm hangomat.
A kőtörmelék tetején csak úgy remegtek ajkaim.
Lesben áll a ragyogó fény, és ha lehunyom szemem,
A sötétség kiterjed előttem, mint a csillogó fény.
Ismertem a virágot, ami az út szélén nyerte életét.
Tisztán emlékszem arra is, hogy eltaposták.
Álmaim messziek, nagyon messziek; ködössé váltak.
Sikítok, a mennybe küldöm hangomat.
Ez a "sikítás" most kinyúl a villámok felett.
Elhalad az idő mellett határtalanul és erőteljesen,
Lerombolja azt az égig érő falat.
Mikor a felhőtlen, kék égbe sikítottam, a régi énem nevetett.
Álmaim messziek, nagyon messziek; ködössé váltak.
Most megragadom őket, és a mennybe küldöm hangomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése