#298 Machibouke no Kouen de - A várakozás kertjében

The GazettE - A várakozás kertjében



A parkban, amikor
A napfelkeltében
Szomorúnak éreztem magam,
Hangod az én nevem kiabálta,
Majd azt, hogy:
"Bocsi a késésért!"
Még ez az egy kis szó
Sem ért el hozzám;
Nem ért el hozzám.

Egészen addig vártam,
Míg le nem ment a Nap;
Végig csak a te alakodat figyeltem.
Még csak azt sem bírtam kinyögni:
"Viszlát!"
Még csak azt sem bírtam kinyögni:
"Viszlát!"

Felejts el, ha tudsz!
Bár én már akkor magányossá váltam...
Mindennek a végén szeretnélek
Megölelni még egyszer...
Bár már lassan ez az érzés is
Alábbhagy bennem.

A szél szeptember végén
Már olyan csípős, olyan fájdalmas...
Senki nem teheti gyengédebbé.
Egy másodperc is olyan jó lenne;
Egyetlen egy másodperc!
Istenem, kérlek, engedd,
Hogy kívánságom valóra váljon...!

Kettőnk szétégett fotója...
Hamarosan azzal az emberrel leszel,
Akit neked szánt a sors.
Mindig, mindig is az alatt
A hatalmas cseresznyefa
Alatt itattad az egereket.

Csak én féltem.
Nem bírtam látni, ahogy sírsz.
Itt vagyok. És te, te is itt vagy?
Akkor nem érezheted
Magányosnak magad.

A parkban, amikor
Az esti naplementében
Szomorúnak érzem magam,
Hangod az én nevem kiabálja.
"Szeretlek!"
Még ez az egy kis szó
Sem ér el hozzám;
Nem ér el hozzám.

A magány égett fotója...
Egy apró, halk hang...
Sosem fogsz elfelejteni engem.
Mindig, mindig is az alatt
A hatalmas cseresznyefa
Alatt itattad az egereket.

Te épp emiatt
Nem változol soha semmit.
Mindig, mindig is az alatt
A hatalmas cseresznyefa
Alatt vártál rám.

Újra és újra motyogsz,
Miközben azt az emlékekkel teli
Albumot nézegeted.
Eljöttem, hogy lássalak
Ahogy álomba sírtad magad.
Az alatt a hatalmas cseresznyefa alatt,
Mihez annyi emlék kötődik,
Egyre csak téged nézlek,
Ki az én visszatérésemre vár.