#297 Helios - Napisten

Matenrou Opera – Napisten



Nem találok Istent, kihez imádkozhatnék.
Most mi itt állunk, s mindent
Bizonytalannak érzünk ezzel kapcsolatban.

Nem valamit, és nem is valakit
Kellene utálnom.
Már értem.
Láttam az ösvényt, amin előre
Kell haladnom, úgyhogy ne félj többé!

Felnézek az égre, mi a földre sújt;
Kinyújtom karom,
Hogy ezt megakadályozhassam.
Szívem melegségért epedezik,
Hogy megváltoztathassam hangom;
Hogy énekelhessek.
Ne hagyd, hogy a dermesztő hideg
Beszökjön szívedbe.
Kérlek, csak engedd, hogy füleid
Figyeljenek hangomra!
Az a mosoly még mindig él lelkemben;
Ahogy a tiédben is.
Semmi baj, ha sírnod kell; sírj csak!
Hisz tudod, hogy itt mindig vár egy mosoly.

Felnézek az égre, mi a földre sújt;
Kinyújtom karom,
Hogy ezt megakadályozhassam.
Szívem melegségért epedezik.

Testem a remény világosságába burkolózik;
Ezt sokkal kimagaslóbbnak érzem, mint bármi mást.
Az egész ég be fogja ragyogni lélegzetem,
Egészen az idők végeztéig.
Éneklek, hogy kitörhessek,
Kiüvöltöm magamból ragyogó lényemet.
Kérlek hagyd, hogy átjárja testemet.

Szerelem és vonzalom...
Szívem már jól ismeri ezeket.
Felmelegedem, hangom elhal.
Közös életünk porrá ég.