#114 88

LM.C - 88



Mostanra már biztosan elfelejtetted az időket,
Mikor a bánat nagy súlyként nehezedett vállaidra.

Egy sóhajjal mindenki visszatér a rendes kerékvágásba,
Minden nap olyan, mint egy véget nem érő körforgás.
Kerülőutat teszünk jobbra és balra, szép dolog, nem?
Ahogyan a szél fúj, mi is úgy haladunk el egymás mellett a főbejáratnál.
Nem hallasz többet engem.

Ez volt rárajzolva ez éjjeli égre,
A csillagok körvonalazzák történetünket.
Szíved még mindig azért az illúzióért dobog.
Mostanra már biztosan elfelejtetted az időket,
Mikor a bánat nagy súlyként nehezedett vállaidra,
De mi akkor is fogtuk a csillagok kezét.

Nem volt szükséged semmiféle okra aznap.
Átrajzoltad a ragyogó csillagokat ujjaiddal.
Az teljesen rendben van, ha az alvás segít neked felejteni.
Mintha eső esne, úgy hullanak túláradó könnyeid ajkaidra,
De senki sem veszi észre.

Ez volt rárajzolva ez éjjeli égre,
A csillagok körvonalazzák történetünket.
Szíved még mindig azért az illúzióért dobog.
Mostanra már biztosan elfelejtetted az időket,
Mikor a bánat nagy súlyként nehezedett vállaidra,
De mi akkor is fogtuk a csillagok kezét.

Még ha a csillagok nem is tudják nevedet,
Te innen is láthatod, milyen fényesen ragyognak.
Könnyeid alábbhagynak, újra álmodni kezdesz.
Ezt senki nem képes megtenni, egyedül te.

Ez volt rárajzolva ez éjjeli égre,
A csillagok körvonalazzák történetünket.
Szíved még mindig azért az illúzióért dobog,
Sohasem fogod elfelejteni.
Virágom megmozdult, kinyílt.
Fájdalmad célja és könnyeid gyönyörűek,
Mert ezek tettek téged azzá, aki ma is vagy.