#171 Princess - Hercegnő

Versailles - Hercegnő



Virágzik az a szép kis virág,
Megérintette a szív.
Annyira látszik, hogy
Ez csak egy múló öröm...

Azt mondta:
"Egy virág akarok lenni."
Majd így folytatta:
"De nem vagyok az."

Szerelmem!
Te, ki rejtegetted nedves szemeidet
Amióta bonyolulttá vált az egész,
Amióta ekkora fájdalom van mellkasomban,
Mióta még csak lélegezni sem tudok.
Én drága hercegnőm...

Meg akarom védenni mindkét részed!
A bánatot, a gyengeséget.
Meg akarlak ölelni!
Amióta ez mind részeddé vált,
Karjaim közt akarlak tudni.

Néha az ember olyan dolog, ami
Könnyeket ont, hogy megmutassa,
Mennyire gyenge.
Jobb könnyektől ázottnak lenni,
Minthogy a szív teljesen kiszáradjon.

Az igazság az, hogy itt vagy,
De az az idő nem fog visszatérni.
Nem kívánom, hogy bárkit is elfogadj.

Kedves hercegnő...
Legdrágább virágszál...
A részem vagy,
Ezért az én oldalamon állsz
Innentől fogva,
Karjaim között.
Bízni fogsz bennem,
Ezért vagy szemeimben.

Egészen véletlenül, de teljesen elérted a
Szomorúságot és magányt egyaránt.
Még a hitet is, ami gyorsan virágzik,
Ahogyan egy virág egy esős napon.
Tényleg bízni akarok olyasvalakiben,
Akik még mindig csak egy rügy?
Már értem...
Könnyeimmel nedvesítem szívemet.

Meg akarlak védeni,
Erősebben akarlak karjaim közt tartani!

Miért dobja el az ember a szárnyakat?
Miért védi meg az ember a bánatot?
Miért változik az ember olyan óvatosan?

A könnyekkel, mik beszínezik ezt a szívet;
A melegséggel, amit ezek a karok adtak át,
Egy ember közeleg, hogy megtanítson a válaszokra.