#192 Owari to Mirai - Vég és jövő

Girugämesh - Vég és jövő



Még ha közel is a vég,
Újra át akarom élni ezeket a dolgokat.
Még ha nem is valósak,
Képes vagyok belátni, hogy volt értelme hinnem.

Nagy tudatlanságomban mindig elfordultam
A változó választól, mintha legalábbis méreg lett volna,
De attól félek, hogy azonnal eltűnik,
Ahogy elfordítom róla tekintetem...

Ha ez a hang, amivel épp játszom, elér hozzád,
Magamhoz vonzalak és kitépem szíved húrjait.
Felébrednél a kedvemért?
Olyan nagy dolog lenne énekelned,
Vagy épp halványan elmosolyodnod?

Megáll, majd elkezdi újra és újra...
Ez a hang teljesen behálóz.
Emelett én, ki sosem voltam elég bátor
Ahhoz, hogy lehunyjam szemeim,
Egyszerűen csak eltűntem.

Nézd! Azok a gesztusok mind hasztalanná váltak,
Bár eddig sem tudtam megérteni őket.
Minden szó kényszerít, hogy emlékezzek a múltra.

A visszatérő napok csak úgy sikoltoznak a sok hazugságtól,
Ezt csak egy hülye nem veszi ezt észre.
Semmi más nem történik, csak a szavak
Folytonos cserélgetése...

(Idenézz!)
Ez a könnycsepp ellopta tőlem
A magányt és minden jóakaratot.
(Nézz már ide!)
Senki nincs előttem.
Minden szó egyre halkabb, majd teljesen elhalnak.

Ha ez a hang, amivel épp játszom, elér hozzád,
Magamhoz vonzalak és kitépem szíved húrjait.
Felébrednél a kedvemért?
Olyan nagy dolog lenne énekelned,
Vagy épp a legkisebb mosolyt felöltened arcodra?