#232 Last Game - Végső játszma

Matenrou Opera - Végső játszma



Ajkaidon egyre csak halmozódnak
A kiszínezett szavak,
De hiába; nem fognak beléd táplálni
Egy szerelmes érzést sem...
Térdeimre zuhanok - szeretem hallgatni a lihegést.
Ne nézz rám azokkal a szemekkel,
Mik úgyis mindjárt eltűnnek a semmibe!

Foglalkozz velem, csábíts el!
Zárd markodba minden hazugságod,
Hisz úgyis csak annyid maradt.
Fújj rám egy leheletnyi bánatot,
Rám, a testemre, mi olyan száraz,
Mint a rohadó csontok...

Még mindig képtelen vagyok bármit is tenni.
Gyújts tüzet a fejemben!
Micsoda mérgező gaia...
Egyre szebbé és szebbé foglak változtatni.

Rejtsd el azt a nyílt sebet,
Ne várj semmiféle kedves hangra!

Nézz rám még nedves szemeiddel!
Szívem legmélyén szörnyen értékes
Annak az időnek hatása,
Mikor kapcsolatba kerültem veled...
Ismételjük meg!
Foglalkozz velem, tegyél még többet,
Ahogy csak akarod!
Ölelj át szorosan azokkal a karokkal!

Még akkor is, ha nem szeretlek,
Akárhányszor karjaim közt tartalak,
Békét érzek elmémben,
S nem akarom, hogy elmenj.

Ajkaidon egyre csak halmozódnak
A kiszínezett szavak,
De hiába; nem fognak beléd táplálni
Egy szerelmes érzést sem...
Térdeimre zuhanok - szeretem hallgatni a lihegést,
Ami most épp olyan, mint ez.

Hagyd, hogy többet halljak
A hangból, ami elérte a csúcsot!
Egymásba fonódott ujjaink igenis akarják egymást,
Nem tudnak elválni egymástól!
Engedem, hogy testem izzadtan csúszkáljon,
S egyre többször fogok rád nézni kedves szemekkel.

Foglalkozz velem, csábíts el!
Zárd markodba minden hazugságod,
Hisz úgyis csak annyid maradt.
Fújj rám egy leheletnyi bánatot,
Rám, a testemre, mi olyan száraz,
Mint a rohadó csontok...