#230 Eve - Előest

Matenrou Opera - Előest



Ez a test erősen arányos
A növekvő vággyal,
Mint egy fügefalevélbe burkolózott előest.
Egy kis szégyenlőséggel és kísértéssel
Játszol velem, hogy kielégülhess.

Ez a kapzsiság hangja,
A vágy láncolata;
Érezd!

Továbbra is akarom!
Ez a megtévesztő kígyó hibája lenne?
Ha el tudtam volna kobozni,
Ha képes lettem volna rá,
Nem tűnnél el ilyen könnyen a fejemből!
Bár így legalább megértem,
Miért nem kellene kinyújtanom kezeimet.

Ez a kapzsiság hangja,
A vágy láncolata;
Érezd!
1... 2... 3... 4...
Kiégés!

Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
S nem marad más, csak a szomorúság.
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Ismered ezt a fajta magányt, mi teljesen körbevesz?

Olyan finom volt annak a bőrnek melegsége,
Mit megérintettem...!
Elrejtem bezárt szívem ebben az ürességben,
Amivel örökké kapcsolatban állok, s amitől függök.

Azt kívánom, hogy legyek szeretve!
Azt kívánom, hogy szeressek!
Kinyújtom ezeket a kezeket, boldogságot keresek.
Még ha úgy is születtem meg, ahogyan én akartam,
Nem tudtam úgy élni, ahogyan én akartam.
Már tudom, mennyire tökéletlen vagyok.

Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
S nem marad más, csak a szomorúság.
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Akárhányszor csak potyognak a könnyek,
Annyiszor esem én is el,
S amit látok a mély szerelemben,
Az az, hogy el fogsz tűnni a követők közül,
Összeillesztem száraz testrészeidet,
Majd újra becsalak.
Ismered ezt a fajta magányt, mi teljesen körbevesz?