alice nine. - A hatos szám
Nem baj, ha lassan sétálgatsz,
Nem baj, ha kicsit ügyetlen vagy,
Most csak énekelni akarok veled!
Ez egy kis dal neked.
Mindig látom, akármikor.
Félek a veszekedéseinktől.
Nézd, milyen vakító az ég!
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Sebekbe burkolózva kerestem egyedül
Azt a kék madarat.
Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!
Egy nap észrevettem, hogy az eddig megélt napjaim
Tettek azzá, aki ma is vagyok,
Egészen addig, amíg nem ragadok meg valamit.
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Elhozom magunknak, elhozom magunknak
A Vénuszt, amit mindig annyira néztél.
Nyújtsd csak ki a kezed!
Ha felébredek ebből az álomból,
Miről fogok beszélni?
Minden szó a miénk.
Ha összetöröm az órát és kinyitom
A kis dobozkáját,
A szavak egészen hajnalhasadásig özönlenek.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!
Még ha a kivirágzott virág elhervad is,
Még ha az a hallgatag papagáj csendben is marad,
Biztos vagyok benne, hogy valahol mindannyian mosolyognak.
Éppen ezért nem baj, ha nem vetemedsz a lehetetlenre.
Én itt várok rád.
Lassacskán, de biztosan.
Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!
Együtt, amíg csak képes leszek mosolyogni veled,
A hatodik számot fogom énekelni.
Nem baj, ha lassan sétálgatsz,
Nem baj, ha kicsit ügyetlen vagy,
Most csak énekelni akarok veled!
Ez egy kis dal neked.
Mindig látom, akármikor.
Félek a veszekedéseinktől.
Nézd, milyen vakító az ég!
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Sebekbe burkolózva kerestem egyedül
Azt a kék madarat.
Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!
Egy nap észrevettem, hogy az eddig megélt napjaim
Tettek azzá, aki ma is vagyok,
Egészen addig, amíg nem ragadok meg valamit.
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Elhozom magunknak, elhozom magunknak
A Vénuszt, amit mindig annyira néztél.
Nyújtsd csak ki a kezed!
Ha felébredek ebből az álomból,
Miről fogok beszélni?
Minden szó a miénk.
Ha összetöröm az órát és kinyitom
A kis dobozkáját,
A szavak egészen hajnalhasadásig özönlenek.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!
Még ha a kivirágzott virág elhervad is,
Még ha az a hallgatag papagáj csendben is marad,
Biztos vagyok benne, hogy valahol mindannyian mosolyognak.
Éppen ezért nem baj, ha nem vetemedsz a lehetetlenre.
Én itt várok rád.
Lassacskán, de biztosan.
Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!
Együtt, amíg csak képes leszek mosolyogni veled,
A hatodik számot fogom énekelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése