Dir en Grey - Elszívás
Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.
Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.
Belemerültem az éjszakába
A koranyílott virágú cseresznyefák alatt.
Majd mikor megláttam őt,
Ugyanolyan hűvös volt,
Ugyanolyan határozottan állt;
De ez csak egy régi, öreg népmese.
Akkor még olyan kedves volt, olyan szép!
De az arca mégis szomorúnak tűnt.
Függönyként használva hosszú haját
Elrejtette könnyeit.
Ez a hely veled együtt mindig visszatükröződik,
Még ha a színek nem is pont ugyanolyanok.
Te, ki belül most üres és színtelen vagy, és
Monokróm sebeid ebben a gyönyörű,
Kék égben csupán egy darabjaira hullott álom töredékei.
A bűnök olyan dolgok, amikre csak egy futó pillantást vetettem
Egy tavaszi éjjelen, mikor maga a züllöttség zengett énekeket.
Ez csak egy fesztiválbeli bódé...
Láttam, ahogy ájultan aludtál az alkonyatban.
Az emberek késztetésére képtelen vagy bármit is tenni,
Csak hatalmas könnycseppeid virágoznak.
Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.
Amögött a bódé mögött akkor éjjel minden ragyogott,
Éppen ott, a virágzó cseresznyefák alatt.
Most hagyd, hogy eltűnjenek sebeid, csak most!
Hisz eddig mindig is a kabátujjadban rejtegetted őket.
Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.
Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.
Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.
Belemerültem az éjszakába
A koranyílott virágú cseresznyefák alatt.
Majd mikor megláttam őt,
Ugyanolyan hűvös volt,
Ugyanolyan határozottan állt;
De ez csak egy régi, öreg népmese.
Akkor még olyan kedves volt, olyan szép!
De az arca mégis szomorúnak tűnt.
Függönyként használva hosszú haját
Elrejtette könnyeit.
Ez a hely veled együtt mindig visszatükröződik,
Még ha a színek nem is pont ugyanolyanok.
Te, ki belül most üres és színtelen vagy, és
Monokróm sebeid ebben a gyönyörű,
Kék égben csupán egy darabjaira hullott álom töredékei.
A bűnök olyan dolgok, amikre csak egy futó pillantást vetettem
Egy tavaszi éjjelen, mikor maga a züllöttség zengett énekeket.
Ez csak egy fesztiválbeli bódé...
Láttam, ahogy ájultan aludtál az alkonyatban.
Az emberek késztetésére képtelen vagy bármit is tenni,
Csak hatalmas könnycseppeid virágoznak.
Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.
Amögött a bódé mögött akkor éjjel minden ragyogott,
Éppen ott, a virágzó cseresznyefák alatt.
Most hagyd, hogy eltűnjenek sebeid, csak most!
Hisz eddig mindig is a kabátujjadban rejtegetted őket.
Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése