Rentrer en Soi - Az utolsó szó
Körülölel a Nap és Hold temetése;
Remeg az ezüst napsugár.
Az az ima még
A mulandóságot is magához húzza.
Ez az a fajta magány, amit nem tudok szavakba önteni.
Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet, nemhogy még megérintselek...
Nem tudom eltörölni emlékeimet,
Amiket mi ketten halmoztunk fel.
Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet,
Bánatom egyre csak nő.
Miért hatol át ilyen mélyen mosolyod elmémen?
Anélkül, hogy észrevettem volna, túlcsordultak könnyeim.
Az idő kegyetlenül bejelentette, hogy mindennek vége.
Fáj a szívem, elsüllyed a magányban.
Elveszek...
Még az életem értelmét is elvesztem.
Elveszek...
Még a hitemet is.
Soha többé nem jön el a holnap.
Körülölel a Nap és Hold temetése;
Remeg az ezüst napsugár.
Az az ima még
A mulandóságot is magához húzza.
Ez az a fajta magány, amit nem tudok szavakba önteni.
Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet, nemhogy még megérintselek...
Nem tudom eltörölni emlékeimet,
Amiket mi ketten halmoztunk fel.
Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet,
Bánatom egyre csak nő.
Miért hatol át ilyen mélyen mosolyod elmémen?
Anélkül, hogy észrevettem volna, túlcsordultak könnyeim.
Az idő kegyetlenül bejelentette, hogy mindennek vége.
Fáj a szívem, elsüllyed a magányban.
Elveszek...
Még az életem értelmét is elvesztem.
Elveszek...
Még a hitemet is.
Soha többé nem jön el a holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése