2018. október 11. – Patronaat, Haarlem, Hollandia
A Crossfaith 2018-as európai turnéja keretében lehetőségem nyílt interjút készíteni Kennel, a banda énekesével. Az interjúról készült videó is, amit a bejegyzés alján találhattok meg.
Szia, Ken! Köszi, hogy találkoztál velünk! Rólam csak annyit, hogy japán előadók dalszövegét fordítom magyarra – Magyarországról származom, ha már témánál vagyunk -, és szeretnék feltenni pár kérdést az új albummal, a turnéval és néhány egyéb dologgal kapcsolatban.
Ken: Király!
De mielőtt bármibe is belekezdenék, hoztam nektek egy kis alkoholt Magyarországról! *odaadok egy üveg Unicumot, szenvedjenek csak!*
Úristen, szuper! Köszi!
Csak egy emlékeztető, hogy legközelebb mindenképp jönnötök kellene Magyarországra.
Ez valami aperitif, mint a whisky, vagy…?
Ez egyfajta likőr, 40%-os.
És milyen ízű?
Meglehetősen… keserű, de megkóstolhatod!
*beleszagol* …OKÉ. Köszi!
Nemrég megjelent az új albumotok, az EX_MACHINA. Mi motivált titeket az album elkészítésére?
Mielőtt nekikezdtünk volna ennek az albumnak, kiadtunk 3 kislemezt; a New Age Warriorst, a Freedomot és a Wipeoutot. Király volt időt szánni arra, hogy ne egy albumot, hanem valami rövidebb cuccot jelentessünk meg. Elég nehéz volt, mert tudjátok, az emberek azt akarják, hogy minden egyes kiadványunkon legyen egy vezető dal. Kihívás volt ez számunkra, de tök jól szórakoztunk közben, és izgalmas feladat volt felvenni egy albumot, mert többet elárulhatunk a Crossfaith-ről mélyebb részleteiben. Ez rettentő motiváló volt számunkra, és mielőtt elkezdtük volna összerakni a koncepciót, beszélgettünk a zenekarról, rólunk, hogy mit akarunk mutatni a világnak a zenénkkel.
Kitaláltuk, és végülis ez volt a cél. A zenekarhoz való hozzáállásunk a legfontosabb. Mindig törekszünk arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki, hogy olyan egyediséget mutassunk, ami kiemel minket a többi banda közül. Japán zenekar vagyunk, de az egész világnak játszunk. Baromi nehéz olyan bandát találni, mint a Crossfaith.
Igaz! Említetted, hogy a zeneírás folyamata ezúttal másabb volt. Mit értesz ezalatt?
Ezúttal mi magunk rögzítettük az albumot. Ezt eddig kétszer csináltuk, az első és a második lemezünk is így készült. Az első albumon mi vettük fel az összes hangszert és vokált, mi magunk kevertük – a masterelés és dizájn Teru reszortja volt. Mindent mi magunk csináltunk (az első kiadványon). Utána elkezdtünk producerekkel dolgozni; Machine-nel, David Bendeth-tel, Josh Wilburrel és még egy csomó jó arccal, sokat tanultunk tőlük, jó, és kicsit rossz értelemben is.
A producerek sosem lesznek benne a zenekarban, értitek, mire gondolok. Ők csak producerek, mindig próbálnak sokkal jobbá (eladhatóbbá) tenni egy dalt. Ezúttal az album minden egyes részletét mi akartuk csinálni. Kiválasztottuk a hangmérnököket, majd kiválasztottam a srácot, aki segített nekem a vokál felvételében, például a kiejtés szempontjából. Király volt, jól szórakoztunk. A vokál és a hangszerek felvétele külön stúdiókban történt, ugyanabban az időben. Kapcsolatban voltunk egymással, elküldtük egymásnak a demót, reagáltunk egymás munkájára. Remek volt. Zenészként rengeteget tanultunk abból, hogy egymagunk csináltunk mindent. Azt hiszem, most már készek vagyunk más producerekkel is együtt dolgozni.
Ha választanod kellene egyet, mit mondanál, melyik a személyes kedvenc számod az új albumról, vagy melyik az a dal, amire leginkább büszke vagy?
A Make a Move az album egyik vezető dala, nagyon fülbemászó. Próbáltam úgy rappelni, mint Fred Durst, meg ilyenek. Baromi nehéz és időigényes volt felvenni a vokált, két napig tartott, vagy kicsit tán tovább is, és ez csak egy szám. A refrén nagyon király és táncolós, ugyanakkor mégis elég kemény és érezhető benne a Crossfaith-hangulat, úgyhogy bírom ezt a számot és nagyon büszke vagyok rá.
Jaja, én is tökre bírom a lendületét! Rajta van a futós lejátszási listámon, és amikor csak megyek futni, mindig szoktam hallgatni, mert fülbemászó a dallama és tudom vele tartani a tempót. Elég király.
A dalszövegekről szólva… honnan jönnek az ötletek, vagy mi készül el előbb? A szöveg, vagy a dallam?
Először kitaláljuk az album koncepcióját, és ahhoz a hangulatvilághoz írom a szöveget. Ugyanabban az időben írjuk a zenét is. Leginkább a dallam készül el először, mert, hogy is mondjam, a szavak hangzása rettentő fontos. Ezért béreltem fel egy csávót az ének rögzítéséhez, ő segített a szövegírásban is. Minden egyes dal követi az album koncepcióját. Van, hogy megkérdezem a srácokat, vagyis Terut vagy Kazut (mivel ők a fő zeneszerzők), hogy mi a dal fő témája, hogy tudjam, mivel tehetem a dalt teljesebbé.
Tehát a szöveg követi az album tematikáját, mégis, ha jellemezném kéne az albumot egy szóval, az valószínűleg a „düh” vagy „elszántság” lenne - a Catastrophe vagy Destroy számok miatt. Kíváncsi vagyok, mi okozza ezt a dühöt, vagy épp ezt az erőteljes ellenkezést azellen, hogy mások elnyomjanak/irányítsanak.
A Destroyról szólva: még a zeneiparban is sok olyan arc van, aki ránk próbál erőszakolni olyasvalamit, amit mi nem akarunk megtenni. TV-s vagy zenés műsorokban, vágod, mire gondolok; interjúk, tv adások, rádióműsorok, és néha még fesztiválokon is egy csomó japán zenekar, vagy zeneiparban dolgozók próbálnak odajönni hozzánk spanolni, és ezt nem csípem. Ezek apróságok, vannak nagyobb gondok is a világban, például a kormányok. A japán kormány totál elbaszott, és szerintem sokan mások is panaszkodnak a saját országuk vezetőségére. Annyi minden van… annyi düh, annyi érzés, de mindig rakok némi pozitivitást még a feszültebb dalokba is… kivéve a Perfect Nightmare-t… A Destroyt tekintve a fő téma az, hogy nem vagyunk többé senkinek az áldozata. Az albumunk fő gondolata az, hogy felébresszük az emberiséget, és hogy a döntés mindig a ti kezetekben van, ugyanúgy, ahogy az enyémben is. Nem akarok robottá válni. Tehát ez a düh sokkal inkább a ráébredés hangja… Érted, mire gondolok; hogy ráébresszük az embereket ezekre az erőkre.
Ez tényleg egy jó üzenet. De van egy dal, a Milestone, ami merőben különbözik a többitől. Mi ennek a története, és mit értesz azalatt, hogy „hazajövünk”?
Ezt a dalt a gitárosunk, Kazu írta, és mikor először hallottam a demót, egyből az ugrott be, hogy „A bandáról fogok írni!”, mármint hogy erre a dallamra a bandáról kellene írni, és kérdeztem is a srácokat, hogy „Írhatok a zenekarról?” Ez nem követi az album koncepcióját, de mondták, hogy persze, csináljam csak. Úgyhogy a bandáról írtam, főleg a turnéról. Mindig turnézunk, mindig máshol vagyunk. Sokan várnak ránk, mialatt turnézunk, Japánban is, például a barátaim is mindig várják, hogy visszamenjek Japánba és együtt lógjunk, a családom is mindig azt akarja, hogy hazamenjek, de
mégis, mi mindig úton vagyunk. Úgyhogy bár mondom mindenkinek, hogy „persze-persze, hazamegyek”, ez nem igaz. A szívem viszont mindig ott van velük. Erről szól a Milestone.
A turnézásról szólva, 26 napon belül 20 koncertet adtok, ami kész őrület, látva az Instagram sztorikat, hogy mennyit bulikáztok koncertek után. Hogy maradtok jó kondiban?!
Igazából én eléggé elsunyulom (a bulizást)… Mindig úgy teszek, mintha igenis benne lennék a buliban, de vigyáznom kell a hangomra. Tegnap óriási party volt… mármint, nem volt olyan órási, de néhányunk eléggé… szétcsúszott. Tegnap volt a turnémenedszer asszisztensének a szülinapja és hát… eléggé bebaszott, és csomóan ott haldokoltak a földön. Én is ott voltam, de én inkább csak *levegőben rázza az öklét*, meg se szólaltam, csak *csapkodja a térdét* valami ilyesmit műveltem, de holnap van egy szabadnapunk, úgyhogy lehet bulizni.
Az Unicummal.
Ja.
Gondolom nincs erre sok lehetőségetek, de ha mégis, akkor mit szerettek leginkább meglátogatni a turnék alatt? Például, most, hogy itt vagytok Hollandiában, van valami, amit meg akartok nézni, vagy…?
Ez az ország csodás, és Hollandiában szeretnék IIIIIIIIIIIIIGAZI sajtot enni, mert az nagyon híres errefelé. Voltam már coffee shopban is… igaz, nem ma… Klassz, bár néha már túl sok, és inkább nem is tudom, szeretnék elmenni evezni. Annnnnyira jó… kurvára imádok evezni.
Király! Idén nyáron voltatok Magyarországon is, az Underoath előzenekaraként, és egyben ez volt az első olyan magyarországi koncertetek, ahol nem volt bombariadó. Szóval, milyen volt a mostani koncert, ha még emlékszel? (Megj: erre Ken a bombariadós, 2012-es koncertre reagál… :D)
Nagyon ijesztő volt. Ahogy véget ért a koncert, a turnémenedzser rohant hozzánk, hogy bombariadó van, mire én csak annyit tudtam kinyögni, hogy „Mi a fasz?!” Mindenkit evakuáltak, de volt ám egy sztori az egész mögött… nagy faszság volt az egész. Az akkori turnémenedzserünk viszont nagyon vigyázott a cuccainkra. Előfordult már, hogy páran felhívták a rendőrséget és azt állították, hogy bomba van a helyszínen, mire fel kiürítették a helyet, és akkor jöttek a tolvajok, akik ellopták a cuccokat a helyszínről. Van, hogy megesik az ilyesmi, úgyhogy mindenünket gyorsan bepakoltuk a
furgonba, sz’al ja… Végül kiderült, hogy szerencsére az egész csak kamu volt. De jó muri volt, és ilyesmit soha nem tapasztalunk Japánban, úgyhogy ez ilyen „Üdv Európában!” dolog volt, értitek. Imádom.
De idén nyáron nem volt semmiféle riadó, minden simán ment.
Jaja.
Úgyhogy reméljük, hogy a jövőben is így lesz.
Történt bármi emlékezetes a mostani turnétok során, vagy idén?
Ezen a turnén?
Aha!
Megsérült a dobosunk, Tatsu. Beledöfte a dobverőjét ide *mutat a csuklójára* az utolsó leütésnél, a legeslegutolsónál. Ő meg csak annyit mondott: „ÚRISTEN, ezt jól megcsináltam!” Gondolkoztam, hogy mit is tehetnénk, töröljük-e a következő koncertet, de mondta, hogy „Nee, megcsinálom fél kézzel!!”, mire én: „Wow, micsoda szörnyeteg”… Ez nem emlékezetes volt, hanem olyan… tudod…
Jah, úgy tűnik, ezek a sérülések már a turnék részeivé váltak. Mint nyáron is az a vakbélműtétes eset. Elég balszerencsés. (Megj.: Hironak begyulladt a vakbele a 2018-as nyári turné alatt, meg kellett műteni.)
A turnézós életet mindig elbassza valami.
Mit gondolsz, mi a ti küldetésetek zenészként? Mármint van valami, amit szeretnétek elérni a zenétekkel?
Szeretnék fellépni a holdon.
…Oké.
Elég őrült lenne, nem?
Király, hajrá!
Vannak példaképeid?
Énekesként azt mondanám, hogy a Slipknotos Corey Taylor, zenekarként The Prodigy és Fred Durst a Limp Bizkitből.
És miket hallgatsz mostanában? Meg tudnál nevezni pár bandát vagy előadót?
Ha Európában vagyok, mindig itteni előadókat akarok hallgatni, tehát hallgattam Biffy Clyrot, tegnap pedig egy francia hip-hop bandát hallgattam, a Hocus Pocust – nagyon király, csekkoljátok majd! – és Chemical Brotherst, ezalatt meg még van rengeteg egyéb előadó *böngészi a telefonját*.
Rákeresek majd!
Van valami, amit mindig magaddal viszel a turnékra? Ezalatt nem telefonra vagy laptopra gondolok, hanem valami személyes tárgyra, amit szimplán csak nem tudsz otthon hagyni.
Ezúttal nem nagyon használom a laptopom. Nintendo Switchet hoztam magammal és az Undertale c. játékkal játszom. Ismered?
Nem.
Ki kellene próbálnod!
Jaj, várj, Undertale, azt ismerem!
Teljesen elkápráztatott. Annyira lesokkolódtam! A buszos alvóhelyemen játszottam, tök sötét volt… Felvettem a fejhallgatóm és csodálatos volt, a játék elképesztő. Ezer éve nem játszottam már játékokkal, de ez őrületes volt. Érzem azt a rengeteg szeretetet, amit belefeccöltek az alkotók a játékba.
És útközben, miközben mentek egyik országból a másik országba, azt az időt alvással vagy a játékkal töltöd?
Szoktam itt lógni egy kicsit, aztán visszamegyek a barlangomba… Felmegyek YouTube-ra, vagy zenét hallgatok.
A kérdésekkel már végeztünk is, de beugrott mégvalami, amikor megemlítetted Terut, mint az egyik fő zeneszerzőt. Láttam pár fotót róla, mikor épp a plafonról lóg, vagy beugrik a közönségbe, vagy valami random őrültséget csinál, szóval csak kíváncsi vagyok, hogy kinézett-e már magának egy helyet a mostani koncert helyszínén, ahova felugorhat.
Nem tudom…
...Mert amúgy rohadt ijesztő.
Lehet! A mostani első koncerten, amit a Kerrang magazin hozott össze, egy ici-pici helyszínen léptünk fel, és volt egy cső a plafonnál, Teru meg: „Oké… szerintem ez jó lesz…”, a hely tulaja meg már jött is, mondván: „Meg ne próbáld, kurvára hozzá se érj! Bármit megtehetsz… csak ezt nem.” Szóval jah… esélyes, hogy körbenéz. A koncerttől függ… ha rossz passzban van, nem csinál ilyeneket. Szóval az egy jó jel, ha csinál valami őrültséget.
Értem! Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám, legyen király koncertetek mindenféle baj és sérülés, meg ilyenek nélkül. És mivel csak te jöttél, csak neked adok ilyet, ez is egyfajta magyar pia. *adtam neki egy kicsi Fütyülőst*
Köszi!
Kicsit gyengébb, mint a másik, 30%-os. Elég népszerű Magyarországon; cseresznyés, likőrös ital.
Köszi, hogy eljöttél megnézni minket, egyenesen Magyarországról!
Legközelebb ne feledkezzetek meg Budapestről, sok rajongótok van ám nálunk. Bécsbe is jópár magyar elment, hisz az volt a legközelebbi helyszín. Szóval várunk titeket!
Köszönet: Ken, Eros, Brogan, MatsuKei és Daniël
Az interjút készítette és fordította: J-Rock Magyarul
Ha szeretnétek az interjút, vagy valamely részletét felhasználni, kérlek, jelenítsétek meg a forrást: https://j-rockmagyarul.blogspot.com/2018/11/02-interju-crossfaith-enekesevel.html?fbclid=IwAR0q8_2rhTSdfqdghW-hRSVz3KcSP7Xv0O8Qwv-iRbcOeNaiac7rx08HfkU
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése