LM.C - A mi jövőnk
Ma újra itt vagyok a helyen,
Ahol megismertük egymást.
Számoltuk a lehulló csillagokat,
Rájuk mutogattunk behajlított ujjainkkal.
Az az apró pontocska változatlan mosolyoddal
Bukkant fel.
Amit te szimpla, hétköznapi mozdulatoknak tartasz,
Abban én az üdvösséget látom.
Üldözzük az álmokat, a valóságot a hátunk mögött hagyjuk.
Hátunkat az egymásénak döntjük,
Habár nem igazán értem, miért.
Szép, hogy megpróbáljuk néha bemutatni az éjjeli szelet
És közben megállni a talpunkon,
De amióta mindenféle más dolog az agyamba fészkelte magát,
Erről teljesen megfeledkeztem.
Még csak az ég kékségét sem vettük észre,
Ahogy azt sem, ha valahol épp vörösben pompázott.
Ez mind ugyanaz a történet, ami színeket ad a világnak.
Néha megpróbálunk "együttérezni" olyan dolgokkal,
Amiket nem lehet helyrehozni egy-egy "Bocsi!"-val,
De olyan rosszul éreztük magunkat,
Ha sokáig bámászkodtunk körbe-körbe tanácstalanul,
Azt mondva, hogy "Biztos valahol máshol van.".
Magasabban és még magasabban,
Magasabban, mint a felhő,
Magasabban, mint az ég,
Volt egy ehhez hasonló álmom.
A mi majdnem tökéletesen tiszta jövőnk
Határtalan, határtalan,
Még akkor is, ha mindig az örökösen változó
Tájjal állunk szemben, tele kétségekkel.
Jót tesz nekünk, ha lerajzoljuk a tájat
Vágyaink világos, megváltoztathatatlan színeivel.
Ez egy út lesz neked, ahol elmehetsz, ha akarsz.
Nincs válasz arra, hol toltad el a láthatár vonalait.
A csodák, amiket megpróbáltunk figyelmen kívül hagyni,
Újra itt lesznek, ha letöröljük könnyeinket.
A szögletes égen olyan könnyű kitalálni a végeket,
És olyan bonyolult megcserélni azokat!
Az ehhez hasonló nappalokon és éjjeleken
Aggódunk, sírunk, térdre borulunk még egyszer.
Bár végül egymásra mosolygunk egy napon,
Ha megpróbáljuk megismételni a harcok okát,
A győzelem és vereség értelmét...
Ezek olyan dolgok, amiket akkor sem akarunk tudni,
Ha léteznek, vagy sem,
De a mai nap így is, úgy is eljött.
Azt kívánom, sose felhősödjön el arcod,
Mindig mosolyogj - hiszen ez így szép!
Messzebb, messzebb,
Messzebb, mint az ég,
Messzebb, mint a Hold,
Mindig ezt látom álmaimban.
A mi majdnem tökéletesen tiszta jövőnk
Határtalan, határtalan.
Ha a Holdról nézzük a világot,
Még a térképről is eltűnnek a határok, ugye?
Akármikor képesek vagyunk repülni,
Ha kitárjuk karjainkat.
Ez egy út lesz neked, ahol elmehetsz, ha akarsz.
Nincs válasz arra, hol toltad el a láthatár vonalait.
A folytonos napok és a vágyak eltömítik elmémet.
Csak hagyd, hogy hallgassam azt a hangot!
Bárhol, bárhol egy szebb világ vár ránk,
Mint amit mi magunk elképzelni tudunk.
Sose ér véget, folytonosan mozog,
Soha nem áll meg - még akkor sem,
Ha lélegzetünk kihagy egy ütemet.
Bár még mindig ordítunk kiszáradt torkunkkal,
A jövőnk mindjárt itt lesz - ha letöröljük könnyeinket.
Ma újra itt vagyok a helyen,
Ahol megismertük egymást.
Számoltuk a lehulló csillagokat,
Rájuk mutogattunk behajlított ujjainkkal.
Ma újra itt vagyok a helyen,
Ahol megismertük egymást.
Számoltuk a lehulló csillagokat,
Rájuk mutogattunk behajlított ujjainkkal.
Az az apró pontocska változatlan mosolyoddal
Bukkant fel.
Amit te szimpla, hétköznapi mozdulatoknak tartasz,
Abban én az üdvösséget látom.
Üldözzük az álmokat, a valóságot a hátunk mögött hagyjuk.
Hátunkat az egymásénak döntjük,
Habár nem igazán értem, miért.
Szép, hogy megpróbáljuk néha bemutatni az éjjeli szelet
És közben megállni a talpunkon,
De amióta mindenféle más dolog az agyamba fészkelte magát,
Erről teljesen megfeledkeztem.
Még csak az ég kékségét sem vettük észre,
Ahogy azt sem, ha valahol épp vörösben pompázott.
Ez mind ugyanaz a történet, ami színeket ad a világnak.
Néha megpróbálunk "együttérezni" olyan dolgokkal,
Amiket nem lehet helyrehozni egy-egy "Bocsi!"-val,
De olyan rosszul éreztük magunkat,
Ha sokáig bámászkodtunk körbe-körbe tanácstalanul,
Azt mondva, hogy "Biztos valahol máshol van.".
Magasabban és még magasabban,
Magasabban, mint a felhő,
Magasabban, mint az ég,
Volt egy ehhez hasonló álmom.
A mi majdnem tökéletesen tiszta jövőnk
Határtalan, határtalan,
Még akkor is, ha mindig az örökösen változó
Tájjal állunk szemben, tele kétségekkel.
Jót tesz nekünk, ha lerajzoljuk a tájat
Vágyaink világos, megváltoztathatatlan színeivel.
Ez egy út lesz neked, ahol elmehetsz, ha akarsz.
Nincs válasz arra, hol toltad el a láthatár vonalait.
A csodák, amiket megpróbáltunk figyelmen kívül hagyni,
Újra itt lesznek, ha letöröljük könnyeinket.
A szögletes égen olyan könnyű kitalálni a végeket,
És olyan bonyolult megcserélni azokat!
Az ehhez hasonló nappalokon és éjjeleken
Aggódunk, sírunk, térdre borulunk még egyszer.
Bár végül egymásra mosolygunk egy napon,
Ha megpróbáljuk megismételni a harcok okát,
A győzelem és vereség értelmét...
Ezek olyan dolgok, amiket akkor sem akarunk tudni,
Ha léteznek, vagy sem,
De a mai nap így is, úgy is eljött.
Azt kívánom, sose felhősödjön el arcod,
Mindig mosolyogj - hiszen ez így szép!
Messzebb, messzebb,
Messzebb, mint az ég,
Messzebb, mint a Hold,
Mindig ezt látom álmaimban.
A mi majdnem tökéletesen tiszta jövőnk
Határtalan, határtalan.
Ha a Holdról nézzük a világot,
Még a térképről is eltűnnek a határok, ugye?
Akármikor képesek vagyunk repülni,
Ha kitárjuk karjainkat.
Ez egy út lesz neked, ahol elmehetsz, ha akarsz.
Nincs válasz arra, hol toltad el a láthatár vonalait.
A folytonos napok és a vágyak eltömítik elmémet.
Csak hagyd, hogy hallgassam azt a hangot!
Bárhol, bárhol egy szebb világ vár ránk,
Mint amit mi magunk elképzelni tudunk.
Sose ér véget, folytonosan mozog,
Soha nem áll meg - még akkor sem,
Ha lélegzetünk kihagy egy ütemet.
Bár még mindig ordítunk kiszáradt torkunkkal,
A jövőnk mindjárt itt lesz - ha letöröljük könnyeinket.
Ma újra itt vagyok a helyen,
Ahol megismertük egymást.
Számoltuk a lehulló csillagokat,
Rájuk mutogattunk behajlított ujjainkkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése