#147 Screen - Elrejtés

D'espairsRay - Elrejtés



Senki sincs itt.
Semmiféle hangzavar nincs a dallamban.
Szívem eltömítették; nem hagyta el többé a fájdalom,
Hogy még tovább érezhessem.

Ez túl kegyetlen, senki sem gyógyulhat meg.
Szemeim még a világosban is eltakarják.

Szétporlad karjaim között.
Olyan hideg...
Még a vörösen izzó Napot sem látom.

Panaszom alábbhagy, egy könnyet sem ontok többé.
A sötétség rajtam fénylik, nem fűzök több reményt az élethez.

Álmatlan voltam, zúgott a fülem.
Bekerít egy véget nem érő rémálom.
Minden a sötétségbe fordul...

Elhagy a Hold körülölelő fénye.
Ezek a szemek... Még csak az éjjeli ég csillagain sem tükröződnek.
Teljesen eltűnnek ezek a gondolatok, mintha céluk sem lenne.
Mióta egyedül vagyok, már elmondanám neked...

Alvás... Álom, ébredés nélkül.
Már megint kezdtem elfelejteni, milyen is az égbolt...
Üres... mégis ordító... és ködös.

Imám egyre magasabbra emelkedik, a menny felé.
Most igen is akarok hinni
A hangnak, mi a sötétség csúcsáról szól hozzám.
Ezért élek tovább.
Nyaldosom a sebeimet...
Noha a fény eltűnik, tovább akarok menni kiáltásod forrása felé
Egészen annyi ideig, amennyi megadatott nekünk,
Az élet lángnyelveinek;
Hogy aztán eltűnhessünk...