Sadie – Ruha
Ragyogás égette a hangokat,
Bolondság leplezte a csalást.
Ennek ellenére az összeomlás
Felhalmozódik a nagy magányosságban;
Mégis szabaddá lesz az esőben.
Igen, a fényességnek bizonyára kell.
Mindennap próbára teszi a hazugokat.
Rájöttem, hogy valójában semmi nem fog
Maradni, miután belefulladtam a
Nemlétezés érzetébe.
Néha úgy érzem,
Hogy az érzések kimutatásának szépsége
El tudná rabolni szívemet; sírni tudnék.
Igen, már kezdtem volna elfelejteni ezt az egészet.
Igen, elfutottam anélkül,
Hogy magam elé néztem volna.
[Szabad maradhatsz!]
Gyere vissza, hogy észrevedd!
[Lehetsz a saját helyeden!]
Ide-oda kapkodod tekinteted.
[Szabad maradhatsz!]
Saját magadtól döntesz.
[Lehetsz a saját helyeden!]
Ez a bőr ruhája...
Kívánságaid egy része a jövőből való;
De múltad egy része benne lesz.
Ragyogás égette a hangokat,
Bolondság leplezte a csalást.
Ennek ellenére az összeomlás
Felhalmozódik a nagy magányosságban;
Mégis szabaddá lesz az esőben.
Ragyogás égette a bőrt,
Nemességbe öltözött ebben a
Nagy, szívet tépő fájdalomban.
Rájöttem, hogy az a régi szerelem,
Amit annyira sajnálok,
Valami igazán tiszta dolog volt…
A rózsaszín ég megérinti bőrömet
És én visszatérek a csábításban ázó múltba.
A tökéletlenség fájdalmas gyerekessége
A hajnalban torzuló üvegszilánkok
Újra és újra megfájdították szívemet,
Én pedig megint észrevettem valami fontosat.
Suhogás, recsegés-ropogás…
Ez hallatszódik a vetítőgépből.
Ez vizsgálja meg annak a napnak szépségét…
Kívánságaid egy része a jövőből való;
De múltad egy része benne lesz.
Az üdvösség keresése meg tudna zavarni
Még a pislogásomban és a remegésemben is.
Listára vettem a múltnak való búcsúzkodást;
Az azúrkék égnek éneklek.
Keresek egy helyet, ahol a ragyogás,
Sőt, még a bánat is abbamarad.
Rájöttem, hogy nem volt félénkség mosolyomban
Azokból a ködös időkből…
Színlelt mosoly és színlelt bánat,
Színlelt szerelem és színlelt szavak…
Elegem van ezekből.
Azért, hogy megéljem a holnapot,
Messzire dobom magamtól ezt a ruhát.
Ragyogás égette a hangokat,
Bolondság leplezte a csalást.
Ennek ellenére az összeomlás
Felhalmozódik a nagy magányosságban;
Mégis szabaddá lesz az esőben.
Ragyogás égette a bőrt,
Nemességbe öltözött ebben a
Nagy, szívet tépő fájdalomban.
Rájöttem, hogy az a régi szerelem,
Amit annyira sajnálok,
Valami igazán tiszta dolog volt…
Rájöttem, hogy használhatnám
Képességeimet.
Őszinte könnyek hullottak,
S azt kiáltottam a holnapba:
”A legjobbakat!”
Ragyogás égette a hangokat,
Bolondság leplezte a csalást.
Ennek ellenére az összeomlás
Felhalmozódik a nagy magányosságban;
Mégis szabaddá lesz az esőben.
Igen, a fényességnek bizonyára kell.
Mindennap próbára teszi a hazugokat.
Rájöttem, hogy valójában semmi nem fog
Maradni, miután belefulladtam a
Nemlétezés érzetébe.
Néha úgy érzem,
Hogy az érzések kimutatásának szépsége
El tudná rabolni szívemet; sírni tudnék.
Igen, már kezdtem volna elfelejteni ezt az egészet.
Igen, elfutottam anélkül,
Hogy magam elé néztem volna.
[Szabad maradhatsz!]
Gyere vissza, hogy észrevedd!
[Lehetsz a saját helyeden!]
Ide-oda kapkodod tekinteted.
[Szabad maradhatsz!]
Saját magadtól döntesz.
[Lehetsz a saját helyeden!]
Ez a bőr ruhája...
Kívánságaid egy része a jövőből való;
De múltad egy része benne lesz.
Ragyogás égette a hangokat,
Bolondság leplezte a csalást.
Ennek ellenére az összeomlás
Felhalmozódik a nagy magányosságban;
Mégis szabaddá lesz az esőben.
Ragyogás égette a bőrt,
Nemességbe öltözött ebben a
Nagy, szívet tépő fájdalomban.
Rájöttem, hogy az a régi szerelem,
Amit annyira sajnálok,
Valami igazán tiszta dolog volt…
A rózsaszín ég megérinti bőrömet
És én visszatérek a csábításban ázó múltba.
A tökéletlenség fájdalmas gyerekessége
A hajnalban torzuló üvegszilánkok
Újra és újra megfájdították szívemet,
Én pedig megint észrevettem valami fontosat.
Suhogás, recsegés-ropogás…
Ez hallatszódik a vetítőgépből.
Ez vizsgálja meg annak a napnak szépségét…
Kívánságaid egy része a jövőből való;
De múltad egy része benne lesz.
Az üdvösség keresése meg tudna zavarni
Még a pislogásomban és a remegésemben is.
Listára vettem a múltnak való búcsúzkodást;
Az azúrkék égnek éneklek.
Keresek egy helyet, ahol a ragyogás,
Sőt, még a bánat is abbamarad.
Rájöttem, hogy nem volt félénkség mosolyomban
Azokból a ködös időkből…
Színlelt mosoly és színlelt bánat,
Színlelt szerelem és színlelt szavak…
Elegem van ezekből.
Azért, hogy megéljem a holnapot,
Messzire dobom magamtól ezt a ruhát.
Ragyogás égette a hangokat,
Bolondság leplezte a csalást.
Ennek ellenére az összeomlás
Felhalmozódik a nagy magányosságban;
Mégis szabaddá lesz az esőben.
Ragyogás égette a bőrt,
Nemességbe öltözött ebben a
Nagy, szívet tépő fájdalomban.
Rájöttem, hogy az a régi szerelem,
Amit annyira sajnálok,
Valami igazán tiszta dolog volt…
Rájöttem, hogy használhatnám
Képességeimet.
Őszinte könnyek hullottak,
S azt kiáltottam a holnapba:
”A legjobbakat!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése