the GazettE - Vak szerelem
A kígyó megnyalja a virágot,
Nyugalmat fúr belé.
Ne felejtsd el sóhajaid számát!
Nem fordítja el tekintetét;
Tükröződik benne az őrültség.
Felnevet.
Ez a szerelem miatt van,
Csak amiatt.
Ki akarlak sajátítani magamnak!
Felgyülemlik bennem az irigység.
Ki akarlak sajátítani magamnak!
Örökké, változatlanul...
Nem számít, hányszor vagyunk együtt;
A tettek azok, mik foltot hagynak rajtad.
Ez a vak szerelem olyan mély,
Hogy visszatérni sem tudok.
Összekulcsolt kezeink sóhajainktól nedvesek.
Elfelejtettem mérni pulzusod; alig éreztem.
Olyan, mintha az a rozsdás szag simogatná hajad...
A felsőbbrendűség érzetébe burkolózott.
Ki akarlak sajátítani magamnak!
Felgyülemlik bennem az irigység.
Ki akarlak sajátítani magamnak!
Örökké, változatlanul...
Nem számít, hányszor vagyunk együtt;
A tettek azok, mik foltot hagynak rajtad.
Szétszórtam a sötétpiros színt,
A vak szerelem következményeképpen
Tesz teljesen őrültté.
Azt írtam, "kettő".
Olyan, mintha a szó rám mosolyogna,
S azt mondaná:
"Igen! Nem vagy egyedül!"
Szívem remegni kezd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése