#245 Tiwiligh Parade - Alkonyati Pompa

Matenrou Opera - Alkonyati Pompa



Láttuk a messze lemenő nap fényét,
S a kiterjedt épületekét is.
Mindenhol az eszembe jut...
Hány ember fog emlékezni a mai napfényre?

Elégek, porrá leszek,
Kinyújtom a kezem,
Mígnem elérem, mígnem elérem
Azokat a dolgokat, amiket most látok.

Élni fogok és sikítani ezzel a testtel;
Folytatni fogom az élet fájdalmának kikiabálását.

Az álmok, miket elképzeltem,
Együtt változnak az idővel, s körbefognak.
Nem a halál a kívánságom,
És nem is az elfutás.
Amit kívánok, az innentől fog valóra válni.

Mit kívánok, amíg csak élek?
Magam sem tudom.
Az igazság az, hogy én csak egy okot akarok.

Világosság tölti ki az egész eget,
S ragyogóan táncol rajta.
Képtelen vagyok lélegezni
Ebben a nagy tömegben,
Kik folytatják a mozgást előre.
Elfojtott érzelmeim most túláradnak,
Megőrülök; az a néhány, kevéske
Reményem is könnyé válik,
Saját utat készítve arra,
Hogy a gyűlölet dagálya átjárjon rajta.

Összehasonlítom mellkasom fájdalmát
Sebeim súlyosságával,
Visszatartom szívemet, hisz az már kész elfutni.
A csengés a fülemben sosem marad abba;
Eltörli a nevető hangokat ebben a városban.

Elégek, porrá leszek,
Kinyújtom a kezem,
Mígnem elérem, mígnem elérem
Azokat a dolgokat, amiket most látok.

Élni fogok és sikítani ezzel a testtel;
Folytatni fogom az élet fájdalmának kikiabálását.