Matenrou Opera - Közeledés az azúrkék szivárvány felé
Zafírkékbe rajzolt szivárvány...!
A sikolyok még mindig közel vannak,
Érzem őket környezetemben.
Két részre szabdalnak,
Sosem fognak elhagyni.
Az én véget nem érő kívánságaim...
Melegséged, mi megmaradt kezeimben,
Lassan elhalványult.
Mikor ezt észrevettem, felsírtam.
El akarok tűnni, most rögtön!
Megismétlem csökkenő,
Fel-felbukkanó lélegzeteimet.
Akárhányszor csak elkezdek felfelé mászni,
Inamba száll a bátorság.
Hordozom fájdalmaim...
Elvesztem bátorságom, hogy tekintetem a magasba emelve
Kutassak egy kar után, mi magához szorítana.
Kérlek, válaszolj nekem változatlan hangoddal,
És a szavakkal, mik annyira különböznek attól,
Mik az én emlékeimben élnek.
Még ahhoz sincs bátorságom,
Hogy rápillantsak a világosság útjára.
Kinyújtottam karomat, de te engedtél a szorításon,
Hogy megbizonyosodjak arról;
Együtt húzzuk-vonjuk magunkat
Akkor is, ha kezem nem éri el a tiédet.
Zafírkékbe rajzolt szivárvány...!
A sikolyok még mindig közel vannak,
Érzem őket környezetemben.
Két részre szabdalnak,
Sosem fognak elhagyni.
Az én véget nem érő kívánságaim...
Melegséged, mi megmaradt kezeimben,
Lassan elhalványult.
Mikor ezt észrevettem, felsírtam.
El akarok tűnni, most rögtön!
Megismétlem csökkenő,
Fel-felbukkanó lélegzeteimet.
Akárhányszor csak elkezdek felfelé mászni,
Inamba száll a bátorság.
Hordozom fájdalmaim...
Elvesztem bátorságom, hogy tekintetem a magasba emelve
Kutassak egy kar után, mi magához szorítana.
Kérlek, válaszolj nekem változatlan hangoddal,
És a szavakkal, mik annyira különböznek attól,
Mik az én emlékeimben élnek.
Még ahhoz sincs bátorságom,
Hogy rápillantsak a világosság útjára.
Kinyújtottam karomat, de te engedtél a szorításon,
Hogy megbizonyosodjak arról;
Együtt húzzuk-vonjuk magunkat
Akkor is, ha kezem nem éri el a tiédet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése