#273 Kokuu kara no tegami - Az üres égbolt levele

Matenrou Opera - Az üres égbolt levele



Egyre csak sikítok szomorúságomban.
Éjjel ütlegelem a kezem,
S hallgatom fájdalmas hangomat.
Ennek a szívnek érzései
A Földre áramlanak, úsznak.
Fájdalommal teli hangom továbbra is sír.
Ebben a szívben mindent vörösnek mutatok.
Bocsáss meg,
Amiért nem adtam életet neked.
Nem foglak elfelejteni.

Felnyitom lila szemeim,
Felnézek a szentivánéji égre,
Mi átvág a vörös és sárga között.
A süllyedő tűzijátékok színt adnak
Az égnek a víz felszínén.

Anélkül, hogy képes lennék
Ezen a világon élni,

Nem vagyok képes ezen a világon élni,
Te pedig nem tudsz ragyogni.
Elesel, mielőtt egyszer is elérhetnéd
Az csillagokat a lebegő fényben...

Kinyújtod kezed a nyílt jövőből,
De én nem tudtam megfogni
Azt az értékes kis kezet...

A felhős ég alatt sétálok.
Lépteim alatt is érzem az eső illatát.
A következő eső, mi kezdődni fog,
Túlságosan is hasonlítani fog rám.

Átáztat egy lágy, dörmögő hang.
Gondolkodás nélkül feltárul szívem,
Könnyek folynak ki belőle.

Egyre csak sikítok szomorúságomban.
Éjjel ütlegelem a kezem,
S hallgatom fájdalmas hangomat.
Ennek a szívnek érzései
A Földre áramlanak, úsznak.
Fájdalommal teli hangom továbbra is sír.
Ebben a szívben mindent vörösnek mutatok.
Bocsáss meg,
Amiért nem adtam életet neked.
Nem foglak elfelejteni.

Egy nap a mi életünk,
Mi már eltűnt,
Csak a remények után kapkodott.
Mit sem tudtunk arról,
Hogy szeretnek minket s vigyáznak ránk.
Eltűntél az én kezem által...
Eltüntettelek, pedig azt gondoltad,
Szeretni foglak; szeretve leszel.
Bocsáss meg,
Amiért nem életet,
Csupán egy önző "Viszlát!"-ot adtam neked...