the GazettE – Borús Táj
Túl sokat gúnyolódtam a kívánságokon és értékeken,
Így szép lassan nyomuk is veszett.
Ostobaság az, hogy a bukás bóbiskol mellettem,
Szóval adj egy okot arra,
Hogy ez a látkép miért hullik darabjaira!
Adj egy okot arra, miért rothad!
Adj egy okot hollók csapatának,
Míg károgásuk alább nem hagy.
Minél inkább elviharzol a kezdőpont elől,
Minél inkább üldözőbe vesznek
S a romlásba döntenek,
Annál inkább válnak összevarrottá az olyan formák,
Mikre sokkal inkább igaz az eltorzultság és zavarodottság.
Csak egy álca a valóság, mi a tekintetedben lakozik.
Talán azért, mert megbénultak érzelmeid?
Az égbolton ott egy rés,
Melyen keresztül a földet eléri a fény.
Egy kisbaba álmában békítő a hang, mely bánatos.
Túl sokáig tartották titokban a hazugságot;
Elrothad majd az is.
A molylepke a pillangó szárnyaival zuhan a földre,
A gyötrődés mélyén fulladozik a szeretet.
Szemlélődők nyújtják kezüket a holttest felé,
Egy térdre rogyott idős hölgy a holnapot kineveti.
Kérlek, hadd maradjak önmagam…
Ez a fényt adó dal képtelen egy sebet is begyógyítani,
Akkor is, ha lehunyom szemeim.
A halál az egész fal felületén kezdett virágozni,
Ahol mindenki a feledésért fohászkodik.
Versem, mit a temetésen lángok hagytak szétporladni,
Most a homályos ürességben fulladozik.
Lalalala, lalalalala…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése