Rentrer en Soi – Csak Az Őrült Fájdalom
Egy éjjel hirtelen felriadok.
Reményem ablakából szól a hang, melyet hallok,
Vagy csak az elmém legmélyéről szól most?
Teljesen kipattantak szemeim,
Mégsem tudok semmit.
Nem találok okot, miért is jó élni.
Csak őrült fájdalmat érzek.
Csak őrült fájdalmat érzek.
Mégis mikor történt ez?
Szűnni nem akaró ez az érzés; fáj a szívem.
Csak őrült fájdalmat érzek.
Csak őrült fájdalmat érzek.
Minden hazugságnak tűnik,
Továbbra is becsap mindenki.
Arra ébredtem, hogy szárnyaim csapkodom.
A szétszóródott gyötrelem és a valóság figyelmeztet
És csillog a könnyeimben.
A zavartság újra itt van most,
Szórványosan visszaverődnek az elhallgathatatlan hangok.
El lehet ezt törölni?
Meg lehet ezt ölni?
Lehunyom szemeim,
Mégsem tudok semmit.
Nincs egyetlen bizonyíték sem,
Ami megmutatná: élek.
Egyedül vagyok; ebben a fájdalomban mit sem tehetek.
Csak őrült fájdalmat érzek.
Csak őrült fájdalmat érzek.
Miért?
Beteges hiedelmeimben tartom a kedvességet.
Beteges hiedelmeimben tartom a kedvességet.
Miért?
Üdvözlöm a holnapot anélkül, hogy a mát megérteném.
Arra ébredtem, hogy szárnyaim csapkodom.
A szétszóródott gyötrelem és a valóság figyelmeztet
És csillog a könnyeimben.
Ez a kis darabka remény
A könnyeim nyomában virágzott
S az értéktelenség tartotta karjaiban.
Ott van a hangban, ami sosem hallgat el,
Ott ül mélyen, belül, a kiégett igazságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése