Plastic Tree - Szanatórium
Anélkül, hogy észrevettem volna,
Jelentéktelen lázzal, de szerelmünk haldoklik.
Bezártam szívem kapuját.
Különböző éneim szertefoszlanak mellkasomban.
Ha elégetném mindet egy tiltott játékkal,
Akkor a magány egy gyönyörű színné változna.
A megállíthatatlan felvétel
Egyre csak forog.
A tű hegye egy emlék:
Örömteli, fájdalmas; hasonlít egy bűbájra.
Hány centiméter választ még el
A követhetetlen időtől?
Összekulcsolt ujjaink szétválnak,
Mintha búcsút intenének egymásnak.
Még akkor is, ha elveszett nevedet mondtam,
A végén úgysem tudunk visszatérni
Abba a világba, ahol azelőtt voltunk.
Édes hulladékokat hordoz a szél,
Mik nem bírnak egyhelyben maradni.
Ha felszedjük őket és kirakósjátékot készítünk belőlük,
Akkor a mi szerelmünk is egy
Csodálatos dologgá fog változni.
Megannyiszor találkoztunk a fények sűrűjében.
Csak ne veszítsd el összeillő szavainkat...!
Hány fényév választ még el
A helytől, ahol találkozhatnánk?
Szédülök; az álombeli virág szirmait bontja.
Épp olyan, mint amikor én búcsúzkodom.
Morajlás.
Sehova nem tudok menni, ha szívem lakat alatt van.
Ez olyan, mintha azt néznénk,
Hogyan száradnak el egy csokor virágai
Egytől egyig.
Észlelek mindent, mit nem tudok érezni.
Kicsordulnak szememből a hőn áhított könnyek.
Hazudtam Istennek, és cserébe mit kaptam?
Az ujjaink szétválásakor keletkezett résben
A múlt egy napja rejtőzik.
Összekulcsolt ujjaink szétválnak,
Mintha búcsút intenének egymásnak.
Még akkor is, ha elveszett nevedet mondtam,
A végén úgysem tudunk visszatérni
Abba a világba, ahol azelőtt voltunk.
Felébredek; az álom virágai széthullanak.
Még ha a bánat halkan be is mocskolódik,
Szanatórium...
Morajlás.
Elzárom szívem, hogy ne tudjon elmenni innen.
Ami nem tud sehova sem menni, az az én szívem.
Te, ki bennem éltél, mosolyogsz.
Szanatórium, szanatórium, szanatórium...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése