Matenrou Opera – A Menny Kapuja
Hány centit kéne még előre haladnom?
Hány láb magasra kellene repülnöm?
Hány fényévvel előre kellene tekintenem?
Meddig tudok mindent teljesen megcsinálni?
Mennyi ember van?
Bár ezen gondolkozok,
Van rá mód, hogy ne kelljen ezeket látnom.
Még ha a nap fénye el is áraszt,
Még ha a földre is tipornak,
Nem bánom.
Akkor sem hallgattathatnak el!
Leszállok majd innen, elrepülök,
S csak az univerzum végén állok meg,
Felülmúlva a gravitációt.
Nem érezhetek egy pillanatot,
Nem élhetek száz évig.
Túl kicsi a hajó, mit megragadtam.
Még ha meg is próbálok súlyommal ránehezedni
Az előttem levő lépcsősorra,
Akkor sem juthatok fel a menny kapujához.
Továbbra is lélegzem, akkor is, ha nem úgy tűnik,
Hisz ilyen messzire eljutottunk már.
Az élet terhe nehezedett ránk.
Tartsunk előre, kössünk egy reménytelen fogadást.
Az a cél, hogy önmagad légy!
Aah, milyen törékeny dolgok voltak a remények,
Miket magunkkal hordoztunk,
S a kívánságok, miket megkockáztattunk.
Kevés dolog van, amit ellentmondást nem tűrően
Meg tudunk tenni, de attól még léteznek, s ezért:
Még ha a nap fénye el is áraszt,
Még ha a földre is tipornak,
Nem bánom.
Akkor sem hallgattathatnak el!
Leszállok majd innen, elrepülök,
S csak az univerzum végén állok meg,
Felülmúlva a gravitációt.
Továbbra is lélegzem, akkor is, ha nem úgy tűnik,
Hisz ilyen messzire eljutottunk már.
Az élet terhe nehezedett ránk.
Tartsunk előre, fogadjunk a reménytelenségben.
Az a cél, hogy önmagad légy!
