the
GazettE – Gyötrő bánat
Egy törött páncélú kis rovar vagy.
Fejed megrepedt; megfulladsz.
Összekötözött szíved mélységei
Arra késztetnek, hogy örökké így
maradj?
„Igen, bár érzéseim álmokon keresztül
áramlanak.”
Az igazi magány elviselhetetlenebb,
Mint a képzelt fájdalom.
„Akkor én is hamuként végzem?”
Ily szomorú gondolatok jönnek ki
szádból,
S teljesen elrejtenek téged.
Mik azok a szándékok, melyeket azon a
festményen láthatunk?
Ezek borítottak el téged, mikor
utoljára láttalak?
„Egy szárny nélküli pillangó képének
zuhanása.”
Nem érinthetem meg szomorú némaságod
árnyékát.
Rothadásnak indult minden panaszod,
Amiért képtelenek vagyunk megérteni
egymást.
Imbolygó testedbe fúródik annak a
napnak szele,
Melyen megszülettél.
Érzed még a melegét?
„Legalább…”
A dolgok, mik eltemettek téged,
Nem fognak eltűnni; keresd őket
valahol,
Mert egy nap képes leszel újra
nevetni.
Viszlát nekem…
Nem számít, mennyire ölted meg magad a
hibáztatásokkal.
Nem számít, mennyire gyűlölöd
terheidet.
Egyetlen egy dolgot sem fogsz elérni.
Legutóbb a magány mélyén láttalak.
Nem bírtad már elviselni.
Megbánult lábakkal léptél ki, bele a „rothadás
képébe”.
Sosem fog eltűnni ennek a szomorú
fordítottságnak árnyéka.
A fájdalom az, mely nem fog
elrothadni; porrá lesz.
Azokat a helyeket szeretve, miket
sosem ér el a napfény,
Hangyák másznak a földbe, s
összegyűlnek, hogy felfalják
Szánalommal festett árnyékodat,
Miközben irigylik figyelmeztető féltékenységed.
Jegyzetek:
Széles e világon 1 db angol fordítást találtam ennek a számnak, és annak katasztrófa volt a központozása, sokszor nem volt egyértelmű, melyik mondat(rész) hova tartozik. (Fel is idegesített, ezért nem is foglalkoztam a rímbeszedésekkel, bocsánat.) Ennek ellenére remélem, helyes a fordítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése