LM.C - A nap végén semmit sem tudtunk elkezdeni
A nap végén semmit sem
Tudtunk elkezdeni;
Felnézünk az égre.
Nézd!
Ez az alaktalan érzés egyszerűen
Többet mond ezer szónál is.
Nem baj, ha nem mondod ki;
Csak őrizd meg eképpen!
Még pislogni is elfelejtettünk,
Mikor megláttuk, hogy
Az első, ici-pici csillag
Megjelenik a pirosra festett égen.
Csak erre a találkozásra vártunk.
Adj egy nevet ennek a pillanatnak,
Ami soha nem tér vissza.
Nevezd el úgy, hogy "Örökké"!
Egymásra halmozva a találkozásokat,
Egy nap újra kinyújtjuk majd kezeinket.
Továbbra is gyűjtjük majd
A szokásos örömöket és bánatokat,
Nem számít, milyen messzire megyünk.
Szívünk, mi ismeri a szerelmet és
Sír az elválásokkor,
Most gyorsan elröppen;
Ragyog azoknak az emlékeknek...
Nem baj, ha nem mondod ki.
A nap végén semmit sem
Tudtunk elkezdeni;
Felnézünk az égre.
Akárhányszor felébredek,
Úgy érzem, újjászülettem,
És lépésről lépésre azzá váltam,
Akivé mindig is akartam,
Bár tudom, hogy vannak dolgok,
Mik nem úgy történnek,
Ahogy én azt szeretném.
Ragyog a hold,
Míg a nap alszik.
Az éjjeli ég
A holnapot mává változtatja.
Már tudom, hogy könnyeidet
Egy mosolyba fojtod.
Ez egy fontos kis szikra...
Egymással szembekerülve
S megerősítve a másikat
Ezeket a kis csodákat
Mindig is a tenyerünkön hordoztuk,
Így semmi szükség arra,
Hogy továbbra is elrejtsd könnyeid.
Aludjunk együtt azon a tájon,
Mit szemhéjad belső fele nyújt.
Mosolyogjunk a végső pillanatunkban!
Megismételve a találkozásokat
Kezeink újra egymásba fonódnak.
Nem számít, hányszor:
Még mindig karjainkban tartjuk
Azt a rengeteg örömöt és bánatot.
Ismerve a szerelmet sírtunk az elválásokkor,
Bár a világ ettől még nem ér véget.
Nem kell, hogy bármit is mondj többé.
A nap végén semmit sem
Tudtunk elkezdeni;
Elindulok majd, hogy láthassalak.
