Matenrou Opera – Világűr
A fényen túl…
A fényen túl…
A mélyvörös vér kavargatása
Maga a felháborodás, mit a testemre hagytam.
Csalódottan toporzékolva cirógatom ugyanazon sebeimet;
Így halok majd meg.
Csak azokra az órákra vágyom, miket nem szerezhetek vissza.
Álomba merülni sem egyszerű többé.
Ott vagy, amerre én tartok; a Föld lett a mi szövetségesünk.
Többé már nem látom sem a harcokat, sem az óriási Napot.
Nem fogod megbocsátani a gyűlölet öröknek tűnő láncait?
Nem vagyunk halhatatlanok.
Ha majd azt hiszem, szeretlek,
A kezdetek kezdetétől kezdek majd mindent.
A világ ragyogása akkor született meg,
Mikor téged megismertelek.
Ahogy vagyunk…
Ahogy vagyunk…
A fényen túl…
A fényen túl…
Ott vagy, amerre én tartok; a Föld lett a mi szövetségesünk.
Többé már nem látom sem a harcokat, sem az óriási Napot.
Ha majd azt hiszem, szeretlek,
A kezdetek kezdetétől kezdek majd mindent.
A világ ragyogása akkor született meg,
Mikor téged megismertelek.
Meg tudom érinteni azt a ragyogást.
A fényen túl…
A fényen túl…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése