ONE OK ROCK – A Kezdet
Csak egy okot adj rá,
Hogy szívem ne hagyja alább a dobogást!
Karjaim közt biztonságra lelsz; ne aggódjál!
S mikor széthullik köröttünk a világ,
Nem tudunk mást tenni, csak kitartani még tovább.
Fogd meg kezem, s vezess vissza, yeah!
Mindent kockára teszek, ha rólad van szó.
Az éjszakába suttogom,
Hogy ez nem az én időm s fel nem adhatom.
Ezelőtt sosem álltam még így fel,
De van, minek meg nem hódolhatok;
Nem tudom elengedni ezt a kezet, mi az enyémbe fonódott.
Állj fel, állj fel!
(Csak fuss tovább!)
Ébredj, ébredj!
(Csak mondd, hogy tudnám?!)
Sose add fel!
Ez épp annyira őrült, mint gyötrelmes.
Csak áruld el, baby,
Miért mondják rám, hogy dilis,
Amiért azt mondom, addig harcolnék,
Míg már semmi sincs?
Szemeid szomorú csillogása
Nem a vágy egy fajtája?
Vak vagyok; nem látom a végét,
Szóval hol is kezdhetném?
Egy szót se szólj; hallak!
Közöttünk csend pattog,
Mintha csak azt mondaná,
Nincs már itt semmi más.
Megragadom ezt az esélyt, így enyém leszel;
Ezt el nem rejthetem.
Állj fel, állj fel!
(Csak fuss tovább!)
Ébredj, ébredj!
(Csak mondd, hogy tudnám?!)
Sose add fel!
Akkor sem, ha utad kínon és fájdalmon keresztül vezet.
Csak egy okot adj rá,
Hogy szívem ne hagyja alább a dobogást!
Karjaim közt biztonságra lelsz; ne aggódjál!
Úgy gondolom, mindez virágzása közben
Sír, zuhan és omlik darabjaira szét.
Vak vagyok; nem látom a végét...
Nézd, meddig eljutottunk már!
A fájdalom elől nem menekülhetek, ám
Ilyen ütemben nem megy a megállás.
Még ha párszor majdnem meg is haltam már,
Még ha majdnem úrrá is lett rajtam a hanyatlás,
Szemeim előtt még mindig nem látom az elmúlást...
Szóval hol is kezdhetném?
Szorosan megragadtalak, így soha el nem veszítelek,
Mert ha kitárom kezeim, csak a szorítás múlik el.
Semmi nem késztet arra, hogy elhagyjalak téged,
Ki egy szokásodtól épphogy búcsút vettél.
Csak áruld el, baby,
Miért mondják rám, hogy dilis,
Amiért azt mondom, addig harcolnék,
Míg már semmi sincs?
Szemeid szomorú csillogása
Nem a vágy egy fajtája?
Vak vagyok; nem látom a végét,
Szóval hol is kezdhetném?
Nézd, meddig eljutottunk már!
A fájdalom elől nem menekülhetek, ám
Ilyen ütemben nem megy a megállás.
Még ha párszor majdnem meg is haltam már,
Még ha majdnem úrrá is lett rajtam a hanyatlás,
Szemeim előtt még mindig nem látom az elmúlást.
Hát elkezdődik már…!
