[Kinek a hangja szólít engem?
Az bizonyára egy áldás.
Odamegyek most, most rögtön…]
Mindig elveszlek,
Mindig egyedül vagyok.
Ne engedd még el a kezem,
Kérlek, ne engedd még el a kezem…
Még a kőszénkátrány tengerén is
Megpróbálok elmenekülni;
Lehunyom szemeim.
Ezen a sötét világon
Csak a halálra várok.
El akarok felejteni mindent,
Amit láttam s éreztem.
Még mindig tiszta az a
Komolytalan ima, mit elrebegtem.
El akarok futni, ez tükröződik rajtam.
Nem tudom elfogadni, hogy azok a dolgok
Bennem élnek, de ha nem léteznék,
Számomra azok jelentenének mindent.
Még a kőszénkátrány tengerén is
Transzban kinyújtottam a kezem.
[Láttam a vörös naplementét;
Hamarosan éjjel lesz.
Kérlek, térj vissza még egyszer!
Kérlek…]
Még a kőszénkátrány tengerén is
Képes vagyok elmerülni.
Nem tudok tovább lélegezni,
De megfulladni sem akarok.
Nem fogok veszteni,
S szívem sem fog összetörni,
Ha látom azt a mosolygó arcot.
Ha valaki tudna engem szeretni,
Talán továbbra is akarnék élni.
Még mindig nem fedeztem fel,
Miben vagyok ügyes.
Gyűlölöm magam ezért,
Nem tudok hinni benne.
Nem tudom szeretni a saját testemet.
Szeretve akarok lenni,
Szeretve akarok lenni.
Kérem, valaki segítsen,
Mert el akarok tűnni most azonnal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése