2015. november 15., vasárnap

#448 Aoku Toumei na kono Shinpi no Umi e – A titokzatos, tiszta, kék tengerhez

Matenrou Opera – A titokzatos, tiszta, kék tengerhez


Zajos hangok utaznak a cigaretta füstjén.
Még ha el is takarom fülem, a kacajok hangja nem foszlik köddé.

Körülvettek? Én csak felnézek.
Becsapom magam? Miért nem menekülhetek el?
Én csak egy kicsit belefáradtam ebbe az énembe,
Ami ilyen utálatossá lett.
Minden ember tapasztalva tud megérteni,
De én inkább a hozzám közel levő boldogságot akarom elérni.
Aggaszt ez a játék, mit fel nem fogok;
Most ezé minden utálatom.

Uuh… Mégis hol…
Uuh… Élhetünk?

Egy óceánt keresünk, mit a világon még sehol nem láttunk,
Mégis azt akarjuk, hogy megtaláljuk.
Megtehetjük, hogy ezt eltökélten folytatjuk, így meg is tesszük.
Nem akarom megvásárolni az emberek sajnálatát
Azzal, hogy úgy teszek, minden nagyon fáj.

Úgy tűnik, gyorsabban evezek ehhez
A titokzatos, tiszta, kék tengerhez,
Mint ahogy gondoltam.
Most leszek igazán önmagam.

Olyan észrevehetőek azok a dolgok,
Miket egyedül megoldani nem tudok,
És vannak napok, mikor irigylek mindenkit,
Mert ők nem olyanok, mint én.
Csak bízz abban, hogy mikor kinyújtod kezed,
Ez a kéz erősen, határozottan ragadja majd meg,
Minden erejével.

Uuh… Mindenkinek…
Uuh… Boldognak kéne lennie.

Úgy tűnik, gyorsabban evezek ehhez
A titokzatos, tiszta, kék tengerhez,
Mint ahogy gondoltam.
Biztos, hogy elérem a jövőt, melyet úgy akarok.
Minden bátorságom összeszedem,
És mostantól önmagam leszek.

Zajos hangok utaznak a cigaretta füstjén.
Velük nevetek, hangom erősen felemelem.

Aah… A Föld, mi megköti ezt a tengert…
Aah… Olyan gyengéd!
Aah… S mivel szabadon élünk, 
Az emberek maguktól messze, messze keresgélnek.

Úgy tűnik, gyorsabban evezek ehhez
A titokzatos, tiszta, kék tengerhez,
Mint ahogy gondoltam.
Biztos, hogy elérem a jövőt, melyet úgy akarok.
Minden bátorságom összeszedem,
És mostantól önmagam leszek.

Úgy tűnik, gyorsabban evezek ehhez
A titokzatos, tiszta, kék tengerhez,
Mint ahogy gondoltam.
Semmi nem tarthat vissza.

Egy óceánt keresünk, mit a világon még sehol nem láttunk,
Mégis azt akarjuk, hogy megtaláljuk.
Megtehetjük, hogy ezt eltökélten folytatjuk, így meg is tesszük.

2015. november 9., hétfő

#447 Tataeyou Haha Naru Chi De - Ezen a Földanyán

Matenrou Opera – Ezen a Földanyán

Isten minden teremtménye a barátunk.
Isten minden teremtménye a barátunk.
Öleljük meg egymást szorosan ezen a Földön,
Énekeljünk dicséretet együtt ezen a Földön.
Isten minden teremtménye a barátunk.

Madarak hangja jár táncot ezen a zöldellő Földön,
Míg a virágok színei színesen vibrálnak.
Különbözünk a szavaktól és színektől,
De élünk, és ez már magában is egy csoda.

Örvendjünk! Éljünk együtt!
Örvendjünk! Énekeljünk együtt dicséretet!
Örvendjünk! Így ugyanolyanok lehetünk.
Énekeljünk együtt dicséretet! Itt születtünk.
Énekeljünk együtt dicséretet! És itt is élünk.
Énekeljünk együtt dicséretet! Ezen a Földanyán…

Isten minden teremtménye a barátunk.
Isten minden teremtménye a barátunk.
Öleljük meg egymást szorosan ezen a Földön,
Együtt énekeljünk dicséretet ezen a Földön.
Isten minden teremtménye a barátunk.

Örvendjünk! Éljünk együtt!
Örvendjünk! Énekeljünk együtt dicséretet!
Örvendjünk! Így ugyanolyanok lehetünk.
Énekeljünk együtt dicséretet! Itt születtünk.
Énekeljünk együtt dicséretet! És itt is élünk.
Énekeljünk együtt dicséretet! Ezen a Földanyán…

A Földanyán…

Fogd a kezem!
Hisz veled vagyok, azzal, ki mosolyog;
Így az én arcom is mosolyra húzódik most.
A gyerekek megszületnek s felnőnek;
Elengedik kezeinket.
Vajon milyen emberekkel találkoznak majd?
A jövő mely ösvényét fogják járni?
A ragyogó napok biztosan folytatódni fognak,
Még azután is, hogy mi elmúlúnk.

Találkozzunk véletlenül ezen a Földön!
Az élet folytatódik ezen a bolygón, s még ezen túl is.
Találkozzunk véletlenül ezen a Földön!
Az élet folytatódik ezen a bolygón, s még ezen túl is.
Találkozzunk véletlenül ezen a Földön!
Az élet folytatódik ezen a bolygón, s még ezen túl is.
Találkozzunk véletlenül ezen a Földön!
Az élet folytatódik ezen a bolygón, s még ezen túl is,
Ezen a Földön…

2015. október 25., vasárnap

#446 Saru (猿) - Majom

BugLug – Majom

Járjuk a majomtáncot!

Térjünk vissza a majomléthez, gondtalanul.
Térjünk vissza a majomléthez, a végső szakaszhoz.
Térjünk vissza a majomléthez, gondtalanul.
Térjünk vissza a majomléthez, a végső szakaszhoz.
Oh yeah!

Banán – egy szép nap!

Yeah, éjjel és nappal!
Mikor bajban vagyok, hajlamos vagyok álmodozni.
Szánalmas az emberiség,
De én egy legfelső szintű főemlős vagyok.

A zene mindig mellettem áll.

Mindent elfelejtettem; beteg lennék?
Akarom azokat a vad ösztönöket,
Van erre okotok?

Énekeljetek, táncoljatok, zajongjatok, yeah yeah yeah!

Most felejtsetek el mindent
És bízzátok a zenére a testeteket. 
Énekeljetek, táncoljatok, zajongjatok, yeah yeah yeah!
Most már majmok vagytok!

Éppen hogy, csak egy ember.

Éppen hogy, csak hím vagy nőstény.
Nincs határ, nincs határ.
Mindenki, mindenki,
Táncoljatok és énekeljetek, mint egy majom!
Ettől kezdve fedjétek fel magatokat!

Kérdezzétek az evolúció igazi értékét.

Fedjétek fel, mit is mondott Darwin!
Az emberiség most már túlságosan előrehaladt;
Nyomorult ez az élet.

Az „emberek” sosem pihennek?

Yeah-----!!!!!!!!!
Akarom azokat a vad ösztönöket.
Van okotok erre?

Énekeljetek, táncoljatok, zajongjatok, yeah yeah yeah!

Most felejtsetek el mindent
És bízzátok a zenére a testeteket. 
Énekeljetek, táncoljatok, zajongjatok, yeah yeah yeah!
Semmi nincs a fejünkben levő csavarok alatt?
Énekeljetek, táncoljatok, zajongjatok, yeah yeah yeah!
Most már majmok vagytok!

Majmok, majmok, majmok, majmok, majmok!

Majmok, majmok, majmok, majmok, majmok!
Majmok, majmok, majmok, majmok, majmok!
Majmok, majmok, majmok, majmok, majmok!
Majmok, majmok, majmok, majmok, majmok!






2015. szeptember 19., szombat

#445 WASTELAND - Kopárság

the GazettE – Kopárság
Szemek ezrei, mik végeznek még Istennel is,
Most lázadókká válnak, mik a szabályozást egyben lenyelik.
Ha eljön az idő, mikor a jó s a rossz eltűnik,
A mélyvörös Hold is megszűnik.

Valósággá válnak a bűnös viccek,
Ártatlanul bírálják a fajtalan bűnöket.

Szemek ezrei, mik végeznek még Istennel is,
Most lázadókká válnak, mik a szabályozást egyben lenyelik.
Ha eljön az idő, mikor a jó s a rossz eltűnik,
A mélyvörös Hold is megszűnik.

Önként szövetkezek a tiltottal.

A puszta világ gyümölcsei árnyékokkal egyesülnek
És leereszkednek az eltorzult sötétségbe.
Istenként imádják az apostolok szemeit.

Az elmosott, íratlan törvény kihasználja a lehetőséget.

Egy spirál kígyózik egy pár romlott ember körül.
Elhomályosul az idő,
Nyikorogva ad életet a jónak s rossznak.
Tisztátlanná válik a világért szóló aggodalom.

Puszta az előkelő, emberfeletti előrelátás.
Árnyékokkal egyesül és az összekuszált sötétségbe ereszkedik alá.
A tiltottal táncot jár.

Szemek ezrei, mik végeznek még Istennel is,
Most lázadókká válnak, mik a szabályozást egyben lenyelik.


2015. szeptember 11., péntek

#444 RAGE - Düh

the GazettE – Düh

Készen állsz?

Hey, miként látsz minket,
Te szomorú, vén szivar?
Túl késő; ezt a seggfejet már nem mentheted meg.

[Pimaszság] [Irigység] [Düh]
[Lustaság] [Kapzsiság]
A halálok bűnök eltorzítják a jellemet.

Te verembe zárt, visszataszító, mocskos senkiházi!
Ismerned kéne szégyened.

Mekkora faszfej…
[Minden szent halált érdemelne.]
Szaros vesztes.
Tudnod kéne, milyen béna vagy.
Mekkora faszfej…
[Minden szent halált érdemelne.]

Sosem leszünk egy olyan világgá, amit ismerhetek.
Ezen már nem változtathatunk; vége.
A Z a mi utolsó generációnk.

Miként látsz minket,
Te szomorú, vén szivar?
Túl késő; a seggfejeidet már
Senki nem mentheti meg.

[Pimaszság] [Irigység] [Düh]
[Lustaság] [Kapzsiság]

Sosem leszünk egy olyan világgá, amit ismerhetek.
Minden hazugság volt.
Mekkora megtévesztés!
Nem látom többé a hatalmas holdat,
Melyet egykor úgy szerettem.

Sosem leszünk egy olyan világgá, amit ismerhetek.
Ezen már nem változtathatunk; vége.
A Z a mi utolsó generációnk.

Te verembe zárt, visszataszító, mocskos senkiházi!
Hey! Ismerned kéne szégyened.
Hey! Mekkora faszfej…
Minden szent a halálba jut.
Te szaros vesztes.
Tudnod kéne, milyen béna vagy.
Mekkora faszfej…
[Minden szent halált érdemelne.]



#443 BLEMISH - Hiányosság

the GazettE – Hiányosság

Végzek a múltammal.

Útnak indulok, ver a szívem,
De valami még mindig nincs meg.
Valahogy mindig is tagadtam ezt a létezést,
Ami nem más, mint én.

Úgy tűnik, elvesztek minden vakító fényt.
Ezt a törött látványt nem értem én.

Alakítsd át a fájdalmat, a fájdalmat,
Kezdj mindent újra!
Végezni akarok a múlttal.
Érzem a szégyent, a szégyent,
Hát sosincs vége!
Ezekben a napokban jobb lennék holtan.

Újjá akarok születni!

Hagyj magamra…
Saját, torz árnyékom látva
Elfojtottam hangom és sírva fakadtam.

SZAR, BASZD MEG!
Mi történt velem?!
Miért megy mindig ez?!
Menj a pokolba!

Az Isten verje meg! Baszd meg!
Mi történt velem?!
Miért megy mindig ez?!
Menj a pokolba!

Alakítsd át a fájdalmat, a fájdalmat,
Kezdj mindent újra!
Végezni akarok a múlttal.
Érzem a szégyent, a szégyent,
Hát sosincs vége!
Ezekben a napokban jobb lennék holtan.

Sötétebb álmaimban
(Segíts!)
Egy istennő szól hozzám,
És úgy tűnik,
(Nincs kiút)
Képtelen vagyok látni a fényt. 
(Segíts!)
A láthatáron kívül, és újjászületek valahol másutt.
Csak ne hagyj el!
Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!


BASZD MEG!

#442 DERACINE - Környezetéből kirángatott személy

the GazettE - Környezetéből kirángatott személy

Sorsunk már az anyaméhben elrendeltetett?
Lassan beteg leszek.
Számláltam az érzéseket;
4…3…2…
Ezt már vezetni sem lehet.
Ez a fájdalom mérhetetlen.

Ebben a zűrzavarban…
[Bölcső és sír]
Friss a seb, vissza nem térhetek.
Hazugság. Gyáva. Hülyeség.

Szívem miattad nem lel nyugalomra.
Sorsunk már az anyaméhben elrendeltetett?
Lassan beteg leszek.

Jövőm már elkezdett darabjaira törni,
Ezt nem lehet szebben mondani.
Most már elmegyek,
El attól, akit szeretek.

Ebben a zűrzavarban…
[Bölcső és sír]
Friss a seb, vissza nem térhetek.
Hazugság. Gyáva. Hülyeség.

Menj innen!
Te förtelmes alak, még egyszer elbúcsúzok tőled.
Menj innen!
Te förtelmes alak, elbúcsúzok tőled,
Most már felejts el.

Sorsunk már az anyaméhben elrendeltetett?
Lassan beteg leszek.

Tudom, milyen borzalmas vagy.
[Nincsen semmi, mi fogva tarthat.]
Érzéseim irántad sosem változnak.
[Nincsen semmi baj!]
Az életem már tisztátlan.
[Nincsen semmi, mi fogva tarthat.]

Egy ilyen élet igazán vacak.

#441 INCUBUS - Lidérc

the GazettE – Lidérc

Képtelen vagyok kiszabadulni ebből a zűrzavarból.

1, 2, 3.
Valóság és rémálmok,
Éjjelek, mikor ezek egymást keresztezik.
Érdessé vált nyelvemen terjesztem
Eltemetett emlékeimet.
Berögződtek az elmémbe;
Ebből fel nem ébredhetek.
A napok nyomai szeretettől mentes időben tűntek el.

Úgy tűnik, nem érthetem meg
Azokat a dolgokat, amik után „te” epekedsz.
Még mindig félek attól a kellemetlen érzéstől,
Melyet a háttérben érzek.

Törött éjszakákra ébredek.

Az álmok a depresszió jelei.
Mindig emlékezem erre,
Ahányszor csak feledésért imádkozok,
De az árnyékban ez sosem tűnhet el.
Lehunyom szemeim, igen…

Isten, ez egy jel?
Fedd fel bűnömet!
Az a sorsom, hogy szenvedjek?

Hívatlan vendég.

1, 2, 3.
Kapzsiság és bíráskodás – lelki trauma.
Valóság és rémálmok – nem szabadulhatok tőlük.
Berögződtek az elmémbe;
Ebből fel nem ébredhetek.
A napok nyomai eltorzultak ebben
A szeretettől mentes időben.

Úgy tűnik, nem érthetem meg
Azokat a dolgokat, amik után „te” epekedsz.
Még mindig félek attól a kellemetlen érzéstől,
Melyet a háttérben érzek.

Törött éjszakákra ébredek.
Oly sok a fájdalmas emlékem,
Hogy könnyen eltemethetnének.
Bár elnézhetek, attól még el nem tűnnek,
Mert látom magam
Abban a véget nem érő álomban.

Ezek a visszatérő álmok
Sosem fognak elhaladni mellettem.
Ez egy rémálom s egy hazugság.

Ha meghalok sem írhatok magamnak más sorsot.

Bassza meg a „miért” és tűnj el!

Képtelen vagyok kiszabadulni ebből a zűrzavarból.


2015. szeptember 8., kedd

#440 Onedari Daisakusen - Könyörögd-ki-aputól Hadművelet

BABYMETAL – Könyörögd-ki-aputól Hadművelet

Egyes számú taktika:
Többet hízelgek a megszokottnál.
Megmasszírozom apa vállát, majd hirtelen…
[Szeretlek, Apu!]

Kettes számú taktika:
Köszönöm a kemény munkád! Te vagy az istenem.
Természetesen a kedvenc típusom…
[Szeretlek, Apu!]

Nincs baj a hazugságokkal.
[Semmi szükség korlátozni!]
Folytasd csak a dicsérgetést!
[Hízelgés! Hízelgés!]
Akarom azt!
[Kicsit több bátorságot!]
Ezt is akarom!

[Angyali arccal, ördögi suttogással.]
[Adj inkább pénzt a prédikálás helyett!]
[Angyali arccal, ördögi suttogással.]

[Én leszek a te menyasszonyod, Apa!]

Gyerünk, gyerünk,
Könyörögd-ki-aputól hadművelet!
Vágj egy cuki, durcás fejet
És követelőzz tovább!
A legerősebb [oh], a legjobb [oh]!
Apu fejét lassan elcsavarja az angyali mosolyom.
Gyerünk, gyerünk
Könyörögd-ki-aputól hadművelet!
Titokban megkapom Anyutól.
A legerősebb [oh], a legjobb [oh]!
Kérlek, kérlek!
Könyörögd-ki-aputól hadművelet!

Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Ha valaha férjez megyek, téged akarlak majd… [Apa]!
Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Játszom az elkényeztetett kölyköt. [BLACK BABYMETAL*]
Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Egyszer az életemben! [Először és utoljára.]
Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Megjátszom a tökéletes kisördögöt. [BLACK BABYMETAL]

Lány vagyok, így:
Szeretem a csillogó dolgokat.
Szeretem a cukiságokat.
Szeretem a finomságokat.

Egy a pénzért!
Ketten a pénzért!
Hárman a pénzért!
Pénz! Pénz! Pénz! Pénz!

Egy a pénzért!
Ketten a pénzért!
Hárman a pénzért!
Pénz! Pénz! Pénz! Pénz!

Egy a pénzért!
Ketten a pénzért!
Hárman a pénzért!
Pénz! Pénz! Pénz! Pénz!

Egy a pénzért!
Ketten a pénzért!
Hárman a pénzért!
Pénz! Pénz! Pénz! Pénz!

Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg!
Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg!
Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!
Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!

Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg!
Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg! Vedd meg!
Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!
Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!

Gyerünk, gyerünk,
Könyörögd-ki-aputól hadművelet!
Vágj egy cuki, durcás fejet
És követelőzz tovább!
A legerősebb [oh], a legjobb [oh]!
Apu fejét lassan elcsavarja az angyali mosolyom.
Gyerünk, gyerünk
Könyörögd-ki-aputól hadművelet!
Titokban megkapom Anyutól.
A legerősebb [oh], a legjobb [oh]!
Kérlek, kérlek!
Könyörögd-ki-aputól hadművelet!

Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Ha valaha férjez megyek, téged akarlak majd… [Apa]!
Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Játszom az elkényeztetett kölyköt. [BLACK BABYMETAL]
Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Egyszer az életemben! [Először és utoljára.]
Kérlek! [Ez az utolsó!] Kérlek! [Mindig.]
Megjátszom a tökéletes kisördögöt. [BLACK BABYMETAL]



 Jegyzetek:
*BLACK BABYMETAL: a dalt Yui-metal és Moa-metal adja elő, Su-metal nélkül. Az ő kettősük a BLACK BABYMETAL.