#228 Number Six - A hatos szám

alice nine. - A hatos szám



Nem baj, ha lassan sétálgatsz,
Nem baj, ha kicsit ügyetlen vagy,
Most csak énekelni akarok veled!
Ez egy kis dal neked.

Mindig látom, akármikor.
Félek a veszekedéseinktől.
Nézd, milyen vakító az ég!
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Sebekbe burkolózva kerestem egyedül
Azt a kék madarat.

Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!

Egy nap észrevettem, hogy az eddig megélt napjaim
Tettek azzá, aki ma is vagyok,
Egészen addig, amíg nem ragadok meg valamit.
Mindenféle félelem nélkül
Megláttam az álmaimat;
Nem törődtem azzal,
Vajon milyen lehet a holnap.
A srácok is ezt tették!
Most már nincs fedezék,
Ahova elmenekülhetnék.
Pedig meg akartam ragadni,
De nem tudtam.
Elhozom magunknak, elhozom magunknak
A Vénuszt, amit mindig annyira néztél.
Nyújtsd csak ki a kezed!

Ha felébredek ebből az álomból,
Miről fogok beszélni?
Minden szó a miénk.
Ha összetöröm az órát és kinyitom
A kis dobozkáját,
A szavak egészen hajnalhasadásig özönlenek.

Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!

Még ha a kivirágzott virág elhervad is,
Még ha az a hallgatag papagáj csendben is marad,
Biztos vagyok benne, hogy valahol mindannyian mosolyognak.
Éppen ezért nem baj, ha nem vetemedsz a lehetetlenre.
Én itt várok rád.
Lassacskán, de biztosan.

Eldöntöttük, hogy nincs szükség nagy fináléra.
Azok a rácsok egyszerre létrává váltak.
Elvárom magamtól, hogy legyek képes újra mosolyogni,
Még közvetlenebbül, mint most.
Így tehát kívántam, miközben abba a szempárba néztem.
Még ha kicsit ügyetlenül is kezdek neki a futásnak,
Sétálok! Képes vagyok sétálni.
Hiszek magamban, a legjobb barátaimban és benned is!

Együtt, amíg csak képes leszek mosolyogni veled,
A hatodik számot fogom énekelni.

#227 Loveless - Szerelemmentes

Lc5 - Szerelemmentes



Idősebb voltál, mint én;
Nem voltam túl gyerekes?
Nem volt olyan hely,
Amit otthonnak nevezhettem volna.
Nem voltam okos; sokkal inkább ügyetlen.
Eltávolodtam tőled, és te nem állítottál meg.

Egyedül érzem magam.
Látni akarlak, hallani a hangod!
Szorosan tartom a telefont,
Szorosan tartom magam azokhoz az érzésekhez.
Megpróbáltam élni anélkül,
Hogy megértsem, mi az a szerelem.

Legutóbb, mikor azt a férifas öltönyt viseltem,
Engem választottál.
Hallottam, hogy azt mondod, milyen jól áll nekem.
Ami abban a kirakatban tükröződött,
Nem volt más, mint az én nyomorult valóm.
Nem vagy többet mellettem...

Ez fáj, s olyan szomorú...
Meg akarlak érinteni,
De már nem is emlékszem rád.
Önző vagy, mégis szeretlek.
Azok a tréfás napok sosem fognak eltűnni.

Átöleltél azon a napon, mikor azt mondtad:
"Nem foglak elhagyni.",
Most mégsem vagy mellettem,
S nem is leszel soha többé.

Egyedül érzem magam.
Látni akarlak, hallani a hangod!
Szorosan tartom a telefont,
Szorosan tartom magam azokhoz az érzésekhez.
Megpróbáltam élni anélkül,
Hogy megértsem, mi az a szerelem.

Örökké ezt az álmot fogom nézni,
Ami sosem volt valóságos.
Még ha minden el is tűnik,
Semmi sem fog történni.
Én csak néztelek téged azokon a vidám napokon...

#226 Rusty Nail - Rozsdás szög

X-Japan - Rozsdás szög



Bámulom a rózsát,
Mit memóriám egyes darabkáiból festettem.
Elrejtem meg-megszakadt emlékeim
Változatlan álmaimban.
Oh, micsoda rozsdás szög...

Ha engedem, hogy áramoljanak könnyeim,
Talán képes lennék arra is, hogy elfelejtselek.
Csak meséld el az életem, bárhol is járjak!
Könnyeimben sosem fogom látni a holnapot.

Elfeledtem a hétvégi sebeket,
Még az elhaladó idő is árnyékot vetett rá;
Áthatolnak szívemen.
Oh, micsoda rozsdás szög...

Ha engedem, hogy áramoljanak könnyeim,
Talán képes lennék arra is, hogy elfelejtselek.
Egy gyönyörű szín alvó rózsája elhalványult,
De még mindig virágzott szívedben.

Mikor mosolygó arcod életre kel,
Az éj is tükröződne szemeidben,
De csak egy fényes álmot enged át.
Mész és találkozol minden nap,
Elfelejtve a magányt is.
Könnyeiddel árnyékoltad be vöröslő csuklódat...
Véget ér az éj.

Elmém ajtaja megrázkódik, ha bezárom;
Elrejti meg-megszakadt emlékeim kék ajkaimon.
Oh, micsoda rozsdás szög...

Ha engedem, hogy áramoljanak könnyeim,
Talán képes lennék arra is, hogy elfelejtselek.
Csak meséld el az életem, bárhol is járjak!
Könnyeimben sosem fogom látni a holnapot.

Összetörted fájó szívemet...
De még most sem tudlak elfelejteni.

#225 Liar - Hazug

ONE OK ROCK - Hazug



Mit akarsz tőlem?!
Legalább engedd meg, hogy levegőt vegyek.
Mit akarsz látni?! Ami itt van a szemeid előtt?
Miben akarsz hinni?! Ezzel semmit sem intézel el...
Tartsd magad a szavaidhoz.
Ez nem jó...

Mik a követeléseid?
Mit képzelsz, mégis hogy kerülsz ki ebből?
Vagy ez, vagy az?
Még mindig nem értem, mi ez az egész;
Egyszerűen csak nem tudom.
Mellettem vagy, velem együtt nevetsz...

Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Mégis mit képzelsz, hogy tudnál nélkülem élni?!
Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Már azt sem tudod, mi az igaz,
S mi a hazugság, jól mondom?

Ez biztosan egy álom, amit látok.
Olyan, mintha megint déjá vu-m lenne...
Annyira erősen próbáltalak megismerni,
Megismerni a belsődet, lelkedet.
Szemeidbe nézek, hogy érezzek bármit is.
Azt kívánom, hogy át tudjak törni hozzád,
De ez csupán egy reménytelen álom.
Olyan hideg minden...
Mellettem vagy, velem együtt mosolyogsz...

Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Ez is, és ezzel együtt minden nem más,
Mint egy nagy hazugság.
Elég már!
Fáradt vagyok, belefáradtam!
Mégis mit képzelsz, hogy tudnál nélkülem élni?!

Nincs hátra semmi,
Amiért vérünket onthatnánk.
A szívem nem képes ezt tovább elviselni.

Hé, te hazug!
Hé, te hazug!
Mégis mit képzelsz, hogy tudnál nélkülem élni?!
Hé, te hazug!
Oh yeaaaah, te hazug!
Tudnál mondani egyetlen egy okot,
Amiért itt kéne maradnom?

#224 Last Word - Az utolsó szó

Rentrer en Soi - Az utolsó szó



Körülölel a Nap és Hold temetése;
Remeg az ezüst napsugár.

Az az ima még
A mulandóságot is magához húzza.
Ez az a fajta magány, amit nem tudok szavakba önteni.
Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet, nemhogy még megérintselek...

Nem tudom eltörölni emlékeimet,
Amiket mi ketten halmoztunk fel.

Fáj a szívem, mert örökre elhagytál;
Sosem látlak többet,
Bánatom egyre csak nő.

Miért hatol át ilyen mélyen mosolyod elmémen?
Anélkül, hogy észrevettem volna, túlcsordultak könnyeim.

Az idő kegyetlenül bejelentette, hogy mindennek vége.
Fáj a szívem, elsüllyed a magányban.

Elveszek...
Még az életem értelmét is elvesztem.
Elveszek...
Még a hitemet is.

Soha többé nem jön el a holnap.

#223 Kamikaze

D'espairsRay - Kamikaze



A hatalmas sötétség eltompítja az ösztönöket;
A bátor ember vére sikert ér el.

Még, még...
Még magasabban akarok repülni,
Még úgy is, hogy közben
Tovább folytatom harcom.

Elmegyek...
Mindig mindenkiből egy végtelen szélvihar kerekedik,
Mind el akarják hagyni az új szándékot.
Testük is el fog tűnni,
De eldöntötték, hogy nem fordítanak hátat.

Kelj fel, kedvesem!
Hogy néz ki egy hazugság,
S mit ragad meg az a kéz?
A világ hordoz mindent az áldozatok felett.

Még, még...
Repülni akarok még!
Biztosan találkozunk majd,
Puszta véletlenségből.

Elmegyek...
Mindig mindenkiből egy végtelen szélvihar kerekedik.
Most csak szeretni akarlak...!
Minden és bármi úgy néz ki, mint egy hazugság,
De tovább a kedvedért tovább hiszek.

Elmegyek...
Mindig mindenkiből egy végtelen szélvihar kerekedik.
Most csak szeretni akarlak...!
Minden és bármi úgy néz ki, mint egy hazugság,
De tovább a kedvedért tovább hiszek.

Imádkozom... s elmegyek.

#222 Vegas

ScReW - Vegas



Elfelejtesz aludni, épp úgy,
Ahogyan az örökmozgó város arany ragyogását
Is elfeledted, pedig mindig láttad őket.
Ha egyszer majd virágozni fognak a világ határai,
Akkor jön el az álmok és a szenvedély játéka.
Én vagyok a [9732], győztem!
Te meg csak a [4321], vesztes!
Épp úgy változom, ahogyan a szél iránya.
Vajon vesztesz, vagy épp győzöl?

A halál képtelen a változásra...
Ha egyszer majd virágozni fognak az éj határai,
Minden dicsőség helye romba dől.
Én vagyok a [9732], győztem!
Te meg csak a [4321], vesztes!
Én irányítom a jó szerencsét.
Vajon vesztesz, vagy épp győzöl?

Erősen megragadtam a kockákat,
Készen állok a fogadásra.
Mindent, vagy semmit?!
Mindent!

Az a rossz természetű istennő most
Mosolyog ezen a forró, ragyogó estén.
Úgy tűnik, hogy egy elért cél olyan,
Mint egy pillanatnyi álom.
Még nincs vége a mának!

Elfelejtesz aludni, épp úgy,
Ahogyan az örökmozgó város arany ragyogását
Is elfeledted, pedig mindig láttad őket.
Ha egyszer majd virágozni fognak a világ határai,
Akkor jön el az álmok és a szenvedély játéka.
Én vagyok a [9732], győztem!
Te meg csak a [4321], vesztes!
Épp úgy változom, ahogyan a szél iránya.

Tegnap és ma, válogatás és hit, dönts most!
Mindent, vagy semmit?!
Mindent!

A cica, ki egy angyal bőrébe bújt,
Most ott táncol a véget érő télben
Eltaszítva magától a fagyos éjszakát.
Szemeim arra koncentrálnak,
Hogy elpusztítam a bizonyítékot.
Úgy tűnik, hogy egy elért cél olyan,
Mint egy pillanatnyi álom.

Ezt most annak a rossz természetű istennőnek...
>Egy istennővel játszom!<>Egy angyallal játszom!<
Szétsztott irigység pásztázza a világot.

#221 Drain Away - Elszívás

Dir en Grey - Elszívás



Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.

Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.

Belemerültem az éjszakába
A koranyílott virágú cseresznyefák alatt.
Majd mikor megláttam őt,
Ugyanolyan hűvös volt,
Ugyanolyan határozottan állt;
De ez csak egy régi, öreg népmese.
Akkor még olyan kedves volt, olyan szép!
De az arca mégis szomorúnak tűnt.
Függönyként használva hosszú haját
Elrejtette könnyeit.

Ez a hely veled együtt mindig visszatükröződik,
Még ha a színek nem is pont ugyanolyanok.
Te, ki belül most üres és színtelen vagy, és
Monokróm sebeid ebben a gyönyörű,
Kék égben csupán egy darabjaira hullott álom töredékei.
A bűnök olyan dolgok, amikre csak egy futó pillantást vetettem
Egy tavaszi éjjelen, mikor maga a züllöttség zengett énekeket.

Ez csak egy fesztiválbeli bódé...

Láttam, ahogy ájultan aludtál az alkonyatban.
Az emberek késztetésére képtelen vagy bármit is tenni,
Csak hatalmas könnycseppeid virágoznak.

Préselt virágok áznak a nosztalgiában,
Az éjjeli égen.
Ujjaimmal számoltam vissza addig a napig,
Míg találkoztunk.

Amögött a bódé mögött akkor éjjel minden ragyogott,
Éppen ott, a virágzó cseresznyefák alatt.
Most hagyd, hogy eltűnjenek sebeid, csak most!
Hisz eddig mindig is a kabátujjadban rejtegetted őket.

Ebben a gyönyörű kék égben
Nincs más, csak darabjaira hullott álmok,
Szomorúság, és bűntényeim végtelen bizonyítékai.
Azon az éjjelen, mikor hangom elhal,
Már látom a tavaszt.

#220 Destiny -The Lovers- - Végzet -Szerelmesek-

Versailles - Végzet -Szerelmesek-



Az eső még szívemet is eláztatta;
Visszhangzanak lépteim.
Egyetlen gyámoltalan rózsaszál díszíti
A városnak épp ezt a sarkát.

A némaságba fulladtam,
A némaságba, ami nem más,
Mint egy üvegszobor sóhajának dala.
Ha megérinted, darabjaira hullik;
Sosem tér vissza hozzád.

Szerelmem, még ha
Nem is találkozunk soha többé,
Én leszek az, ki ismeri fájdalmadat,
Mit én okoztam neked kezeimmel.

Az idő haladni kezdett,
Mint az üvegszobor könnyeinek dala.
Még a törött tükörben is
Látom fekete-fehér képedet.

Elrejtem majd sebekkel barázdált szívemet,
Nincs értelme tovább keresnem a szerelmet.
Átölelem szívemet, hisz már haldoklásnak indult.

Kérlek, ne hagyj egyedül!
Azt akarom, hogy mellettem nevess,
Míg eljő a hajnal.

Emlékszem a régi napokra...
Nézzünk szembe közelgő elválásunkkal!
Nem számít, milyen végtelen szenvedésünk;
Még mindig van valamink, mit át tudunk karolni.

Szerelmem, még ha
Nem is találkozunk soha többé,
Meg akarlak ragadni erősen kezeimmel.
Ez az igazi melegség, miről
Korábban még csak nem is tudtam.

Minden napnak világos jövőt kéne hoznia,
Nem kétséget a múltból.
Én végzetem, szerelmem!
Maradj velem,
Míg eljő a halál.

#219 Pledge - Ígéret

The GazettE - Ígéret



Csak akkor észleltem, hogy megbántottalak,
Miután megtettem.
Csak számláltam a hibáidat, bűneidet,
Holott inkább csak rád kellett volna néznem.

Napjainkat apró hazugságok fedték be,
Ez annyit tesz,
Hogy valótlan dolgokkal harcoltunk.
Szívünk tudja, mit jelent elveszteni egymást;
Ez a második tél még mindig
Sziklaszilárdan áll...

Elveszettnek érzed magad,
Mert nem látod a holnapot.
Felemelted hangod, sírtál.
Anélkül, hogy képes lettem volna
Szavakat találni, letöröltem könnyeid.

A napokban körülvett a magány,
Teljesen belénk ivódott.
Megint csak megértést kerestünk...
Érzem újra, a szívem mélyén.

Nem hazudtam, mikor azt mondtam,
"Érzem az örökkévalóságot!"
Mindenképp melletted maradok.

Nincs szükségem többé a "Szeretlek!"-re,
Csak akkor, ha örökké mellettem maradnál.
Azt akarom, hogy összetörj engem
Fáradt hangoddal, zokogás közepette.

Az elejétől a végéig minden szó neked szólt,
Hogy ne engedd el kezeimet.
Közös álmunk, mi mindig mellettünk állt,
Most mindkettőnket elmosott.

Azok az apró hazugságok megváltoznak,
Szertefoszlanak a fehér levegőben, mit kifújsz.
Emlékezni fogunk, mit jelent elveszteni egymást,
Nem számít, hányszor jut eszünkbe.
Szívembe döftél...

Itthagyom ezt a "Viszlát!"-ot
És tovább megyek.
Nem foglak még egyszer elveszíteni.

Meggyőzzük magunkat szerelmünkről;
Mindkettőnknek látnia kellett már a bánatot.
Még akkor is, ha holnapra köddé válunk,
Akkor is éljen az egyezségünk, hogy
Sosem sírunk többet.

Egy nap majd két olyan emberré válunk,
Akik váltakoznak, mint az évszakok.
Még ha lesznek olyan éjjelek,
Mikor úgy érzed, megfagysz a bánatban,
Emlékezz, hogy egy mély álomban
Semmi nem ér véget.